DR. JÓZSA ISTVÁN, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A környezetvédelmi bizottság a hat törvény módosításából a saját profilja alapján az erdőtörvény, a vadászati törvény és a növényvédelmi törvény módosításának tulajdonít különös jelentőséget. A bizottsági véleményt is ezekkel összefüggésben kívánom ismertetni. Uniós kötelezettséget szolgál a 79/409. számú - különös módon még - EGK-irányelv, tehát közösségi formációban megfogalmazott irányelv kapcsán mind a vadászati törvény módosítása, mind az állattenyésztési törvény módosítása.

Az erdőtörvény módosítása uniós tagságunk és az Unió energiapolitikájának vonatkozásában a korábbiakhoz képest rendkívüli mértékben előtérbe helyezi a megújuló energiaforrások használatát, amely Magyarország számára is kiemelt lehetőséget jelent. Magyarországon a termőföld mint legnagyobb természeti erőforrás tekintetében világviszonylatban is jó pozíciót foglalunk el.

A biomassza-hasznosítás jelentős fokozása határozott célja a kormányzatnak, mint az előterjesztésből is kitűnt, az országgyűlési határozat is vonatkozik erre. És azon túl, hogy a vidék foglalkoztatását és az agrárágazat profilváltását szolgálja, jelentősen hozzá tud járulni a környezet védelméhez is a tegnap elfogadott kiotói protokoll, nulla CO2-egyensúlyt biztosító energiaforrás formájában.

Az energetikai célú fás szárú ültetvények alapvetően más célúak, mint az erdőtörvényben meghatározott területek, és ezen ültetvényeken az energetikai hasznosítás az elsődleges felhasználási mód, nem más közérdeket szolgál, mint a többi erdő esetén. Természetes, hogy az ilyen ültetvények létesítése nem jelentheti a közérdekű célú erdők átminősítését, viszont az ilyen új ültetvények erdőtörvényi szintű szabályozása nem lehet akadálya a biomassza-hasznosítás elterjedésének. Úgy gondoljuk, hogy a módosítás ezt szolgálja.

Szót ejtettünk a bizottsági ülésen arról is, hogy a kormányrendelet szintjén ezzel összefüggésben szükséges a hagyományos erdészeti gazdálkodás szabályozásának szigorítása, betartatásának erősítése.

A vadászati törvény módosítása a vadon élő madarak védelméről szóló uniós irányelv átültetését némi késéssel teljesíti. Tartalmilag a két - ez nekem itt szakmai egy kicsit - tölténynél nagyobb tárkapacitású sörétes vadászlőfegyverek tilalmának előírását, továbbá a tiltott vadászati módok és eszközök teljes körű törvényi felsorolását jelenti. Vadász kollégáim mosolyognak, de sikerült szabatosan elmondanom.

Ezen túlmenően, a pontos szöveg áttanulmányozása alapján, a 15. § (2) bekezdésén belül az i) pontnál - ahol a javaslat az ejtőháló és a robbanószerek használata törvényi megfogalmazásra gerjed -, mivel a magyar nyelv használatának nem teljesen felel meg, pontosabb fogalmazást tartunk szükségesnek. Ugyanott "a fajok helyi eltűnését eredményező" kifejezés pontosabb értelmezését szeretnénk kérni, akár a módosítási, akár az előterjesztés részében.

A növényvédelmi törvényben a parlagfű elleni közérdekű védekezés messzemenő támogatásra talált a bizottságban. Úgy gondoljuk, hogy ez egy logikus törvényalkotási folytatása annak a munkának, amit Orosz Sándor elnök úr vezetésével a parlagfűmentes Magyarországért eseti bizottság végzett, és amely javaslatokat tett. Úgy gondoljuk, hogy ez mind közegészségügyi, mind turisztikai célokat egyaránt szolgál.

Ezeket figyelembe véve a bizottság 10 igen szavazattal, 8 tartózkodó szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta a beterjesztést.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu