DR. SÁNDOR KLÁRA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, mindannyian örülhetünk annak, hogy erre a vitanapra sor került, hiszen valóban egy olyan kérdésről van szó, ami mindannyiunkat nagyon közelről érint, és örülünk annak is, hogy az SZDSZ által kezdeményezett ötpárti vitasorozatnak például ez az egyik következménye, hogy a KDNP erről a témáról vitanapot kezdeményezett.

Súlyos gonddal állunk szemben, de nem ma kezdődött ez a tendencia. Tudnunk kell, hogy ez évtizedek óta tart, és azzal együtt, hogy évtizedek óta tart, a következményei természetesen egyre súlyosbodnak. Évente egy kisváros lakosságával, 20-25 ezerrel leszünk kevesebben. Észre kell vennünk, hogy ma ugyanannyian iratkoznak be felsőfokú oktatási intézménybe, mint általános iskolába, ami nagyon látványossá teszi ezt a fogyást. Tudnunk kell, ha folytatódik ez a tendencia, akkor 2021-re körülbelül 350 ezerrel leszünk kevesebben, mint ma, és tudnunk kell, hogy a mostani jóslások szerint 2020-ra száz aktív keresőre ötvenhét nyugdíjas fog jutni, szemben az európai átlaggal, ami körülbelül negyvenhárom lesz. Mindenképpen fontos teát, hogy erről sokat beszéljünk.

Elhangzott, hogy a születési ráta nagyon alacsony Magyarországon. Én úgy ítélem meg, hogy nagyon alacsony, azzal együtt, hogy tudnunk kell azt is, hogy ez európai tendencia, tehát Európában sem sokkal magasabb az átlag - bár valamivel magasabb -, mint nálunk. Európai vonatkozásban egy nő élete során várhatóan átlagosan 1,5 gyereket fog szülni - ami így természetesen bután hangzik, de tudjuk, hogy miről van szó -, ezzel szemben Magyarországon viszont valószínűleg csak 1,3-at.

Probléma az, hogy a fiatalok 18 százaléka csak egy gyermeket tervez, 9 százaléka pedig egyáltalán nem tervez gyermeket. A kérdés azonban természetesen az, hogy miért alakulnak így ezek az adatok, hiszen csak akkor tudjuk megszüntetni vagy megváltoztatni ezt a tendenciát, ha az okokra is egyenes válaszokat keresünk.

(10.50)

A szokásos érvek azok szoktak lenni - és itt is hangzott már el ilyen -, hogy kevesebb a házasság, viszont sok a válás. Ezek a köztudatban is nagyon gyakori érvek. Valóban kevesebb a házasságkötések száma; ha a 15 év feletti férfiak és nők házasságon belüli, illetve párkapcsolatait nézzük, vagy az azon kívül élést nézzük, akkor azt látjuk, hogy 1970-ben a nők 17 százaléka nem volt házas, és a férfiak 24 százaléka nem volt házas, viszont 2005-ben a nők 24, a férfiak 35 százaléka nem volt házas, a házasságkötések száma pedig ennek megfelelően csökken.

Viszont azt is tudnunk kell, hogy a házasság nem a párkapcsolat egyetlen formája természetesen, tehát ha a 2005-ös adatokat nézzük, akkor ugyan csak a nők 46 százaléka él házasságban, párkapcsolatban, viszont 59 százaléka, illetve a férfiaknál 52 és 85 százalék az arány.

A válások száma is növekedett. Ha a fennálló házasságokra nézzük a válások számát, akkor 1960-ban 6,5 volt ez a szám, 2005-ben pedig 11,8 - ez kétségtelenül növekedett. De azt is tudjuk, hogy a házasságkötések száma nem jelent automatikusan fogyást, hiszen azt is tudjuk, hogy a gyermekek jelentős része ma Magyarországon - ez egyébként 35 százalék - nem házasságon belüli párkapcsolatban születik.

A miniszterelnök úr említette, hogy nem kell ettől félnünk. Az európai tendencia ugyanis az, hogy nagyobb a gyermekvállalási kedv azokban a kapcsolatokban, amelyek nem köttetnek meg jogilag is, tehát nincs szó házasságkötésről, hanem "csak" párkapcsolatról. Másrészt tehát a válások száma önmagában nem csökkenti a gyerekek számát, hiszen tudjuk azt, hogy gyerekek válás előtt is születnek. Kétségtelen, hogy nem az a helyzet, mint száz évvel ezelőtt, hogy ha valaki megházasodott - egyébként ezt jó dolognak tartom természetesen -, akkor tudja, hogy egész életében ebben a kapcsolatban kénytelen leélni az életét.

Ennél, a házasságkötések számánál fontosabb talán, hogy a házasságot kötők életkora és általában a tartós párkapcsolatot kezdők életkora növekszik, hiszen ez a szülési arányokat jelentősen befolyásolhatja. Ezek egyrészt a hosszabbodó életkorral, másrészt a jóval hosszabb tanulmányi idővel és a megváltozott igényekkel is összefüggésben vannak, nem utolsósorban pedig a megváltozott kultúrával. Ma nem elsődleges életcélja az egy nőnek, hogy házasságot kössön és gyermekeket szüljön.

Egy másik érv, amit szoktak mondani, hogy miért alacsony a gyermekvállalási kedv, az az, hogy anyagi okok miatt nem mernek sokan gyermeket vállalni. Szintén a miniszter úr említett olyan adatokat, amelyek azt mutatják, hogy a szociális támogatások valójában nem ösztönzik a gyermekszülési kedvet, és azt is tudnunk kell, hogy a gyerekek 14 százaléka él ma Magyarországon olyan családban, ahol nincsen kereső, tehát ahol vagy az anya vagy az apa, ha egyszülős családról vagy kapcsolatról van szó, vagy pedig mindkét szülő munkanélküli. Ez azt is mutatja, hogy ha végiggondoljuk viszont, hogy a munkanélküli ráta 7-nél valamivel több, hogy azokban a családokban, amelyek szegénynek számítanak, a gyermekvállalási kedvet nem befolyásolja ez a szegénység. Az összefüggés nem az, hogy azok a családok elszegényednek, ahol sok a gyerek, hanem az, hogy egyébként is több gyermeket vállalnak azokban a családokban, amelyek anyagilag nincsenek nagyon jó helyzetben.

Ez azzal van összefüggésben, hogy a kutatások szerint végeztek olyan attitűdvizsgálatokat, amelyekben kérdezték a különböző gyermekvállalási kedv okáról, vagy hogy miért nem vállal valaki gyereket, milyen körülmények között szeretne gyermeket vállalni, megkérdezték az embereket, és ezek a kutatások azt mutatták, hogy a várható életminőség, a gyerek várható életminősége nagymértékben befolyásolja azt, hogy ki vállal gyereket, és ki hány gyereket vállal. Ez azt jelenti, hogy a szülők jobb iskoláztatást és általában jobb életminőséget, jobb egészséget, jobb életkörülményeket szeretnének a gyermekeiknek, mint ami nekik van; ami azt is jelenti, hogy azok a családok, amelyek jómódban élnek, mondjuk, középosztálybeli családok, kevesebb gyermeket vállalnak, hiszen az ő szintjüket nehezebb biztosítani a gyermek számára, mint egy szegényebb családban, ahol ez a szempont kevésbé vetődik fel, mint a jómódú családokban.

Természetesen szerepet játszik, és ezzel foglalkoznunk kell, ha jól emlékszem, akkor ezt ma még nem említették, hogy magas a meddőség aránya Magyarországon, és azt sem említettük még, hogy nagyon rosszul kezeljük ezt, nem elég hatékonyan kezeljük. Körülbelül 15 százalékos a meddőség aránya Magyarországon, ami azt jelenti, hogy évente lehetségesen 150 ezer párt érint, ehhez képest viszont nagyon kevés gyerek születik ma lombikbébiprogramból, a gyerekek 2 százaléka, évente körülbelül 2 ezer gyerek. Finnországban ez a szám a kétszerese, tehát arányosítva természetesen, Dániában pedig háromszor ennyi gyermek születik lombikbébiprogram segítségével.

Ami ennél még szembetűnőbb, az az, hogy Magyarországon a legalacsonyabb a kezelések hatékonysága, 22 százalék, szemben, mondjuk, az Európában első Izlanddal, ahol 42,3 százalék a lombikprogramok hatékonysága. Azt gondolom, hogy ezen mindenképpen javítanunk kell, olyan orvosi protokollokat kell kidolgozni, amelyek tudomásom szerint ma még nem léteznek, hogy ezt a hatékonyságot növeljük.

A meddőséggel kapcsolatos rossz helyzetet még súlyosbítja, hogy növekszik az az életkor, amikor egyáltalán észreveszik azt, hogy egy pár meddő, mert az életkor arányával egyenesen növekszik annak az esélye, hogy nem lesz sikeres a program, tehát ezzel fordítottan arányosan csökken a kezelések hatékonysága. A huszonévesek tekintetében 50 százalékban sikeresen tudják kezelni a felismert meddőséget, 35 éves kor fölött 35 százalékban, 40 éves kor fölött viszont csak 10 százalék ennek az esélye.

Ha összehasonlítjuk a magyar születési rátát más országokkal, akkor azt tapasztaljuk, hogy - mondanék ismét néhány számot - Írországban 2 a születési ráta, Franciaországban 1,9, az északi országok átlaga 1,8, Nagy-Britannia 1,7, Hollandia szintén, Belgium pedig 1,6. Ha viszont megnézzük ezeket az országokat, akkor azt is látjuk, hogy az északi országok kivételével nagyon nagy a betelepülők aránya, ahol viszont sokgyermekes családok vannak, jellemzőek; és ha megnézzük a volt szocialista országok arányszámait, akkor azt látjuk, hogy ahhoz képest egy kicsit jobban állunk, és ugyanolyan a születési ráta Magyarországon, mint, mondjuk, Görögországban, Spanyolországban vagy Olaszországban.

Tehát nem feltétlenül, sőt, azt gondolom, hogy nem azzal a bizonytalansággal függ össze a gyermekvállalási kedv csökkenése, ami a rendszerváltás után sok embert érinthetett, hanem más okokat kell erre keresnünk. Többen is említették már, mert nem tudunk mást tenni, hiszen az adatok erre kényszerítenek minket, hogy a skandináv országokat kell példának tekintenünk. Ott sikerült valamelyest megfordítani azt a tendenciát, ami egyébként ott is jellemző volt még 5-10 évvel ezelőtt.

Kikötünk a most általam felsoroltak közül a legutolsó megszokott érvnél, szokásos érvnél, amit egy kicsit karikírozva úgy lehetne mondani, hogy megbomlott a világ rendje, mert a nők már nem akarnak otthon ülni, nem akarnak a fakanál mellett ücsörögni, nem akarnak csak gyereket szülni, és most itt a csak nincs idézőjelben, mert azzal együtt, hogy természetesen a gyermekvállalás egy nő életében nagyon fontos feladat, legalább annyira, mint egy férfi életében, azt gondolom - vagy kellene, hogy egy férfi életében is fontos feladat legyen -, természetesen egy nőnek más életképe is van saját magával szemben, és ugyanúgy ki akarja teljesíteni saját képességeit, mint bármelyik férfitársa.

Azt látjuk, hogy egyre több lesz a diplomával rendelkező nő, annyira, hogy manapság már több lány szerez diplomát, mint fiú. Azt látjuk, hogy a fiatal nők önálló egzisztenciára törekednek, azt szeretnék, hogyha nem kerülnének anyagi függőségbe a velük együtt párkapcsolatban élő férfitól. Azt látjuk, hogy elutasítják a függő viszonyt nemcsak gazdasági, nemcsak anyagi, hanem pszichés értelemben is. A függő viszony természetesen egy hierarchizált függést jelent, és nem azt, hogy érzelmi kapcsolatban vannak-e egymással, és azt látjuk, hogy nincsenek kibékülve azzal a helyzettel, hogy választaniuk kell a karrier és a gyerekek között. Azt gondolom, hogy itt a probléma kulcsához a megoldás; a megoldás talán messzebb egy picit, de arra kell törekednünk, hogy itt keressük a megoldást, ezen a ponton.

(11.00)

Olyan társadalmi probléma ez, ami nemcsak a gyerekszülést érinti közvetlenül, hanem egyáltalán a párkapcsolatok kialakulását is, és ezért van az a jelenség, amit sokan ugyan szeretnek, értve, hogy miről van szó, valamiféle értetlen és megbélyegző stílusban, inkvizítori lelkesedéssel elítélni, ez a bizonyos szinglikérdés. A szinglik nem azért vannak, mert ők imádnak szinglik lenni, hanem azért vannak, ha alaposan megvizsgáljuk a helyzetet, mert a magyar társadalom ma erre kényszeríti őket. S mielőtt még bárki azt gondolná, hogy ez megint a Gyurcsány-kormány hibája, ez nem a Gyurcsány-kormány hibája. Ez annak a több ezer éves szemléletnek a hibája, amit most már a fiatal nők nem fogadnak el, és amin a magyar társadalomnak túl kell lépnie ahhoz, hogy itt bármilyen előrelépés történjen a negatív demográfiai tendencia megfordítása érdekében.

Miért kell ma választaniuk a nőknek a karrier és a család vállalása között? A munkahelyi diszkrimináció mindennapos jelenség. Megint szeretném azt mondani, hogy nem a kormány hibájából, hiszen a törvényeink megvannak ennek a tiltására, az alkotmány is tiltja. Nem a jogi háttér hiányzik ehhez, a szemlélet hiányzik. Azt tapasztaljuk, hogy a fiatal nő, ha munkavállalóként jelentkezik valahol, akkor megkérdezik, hogy van-e gyereke. Ha nincs, akkor azért nem veszik fel, mert majd lesz, ha van, akkor azért nem veszik fel, mert a gyerek majd beteg lesz. Még egyszer hangsúlyozom, a törvényeink tiltják ezt. A munkaadókon múlik, és az ott felvételi beszélgetést, munkainterjút folytató, többnyire férfi vezetőkön múlik, hogy a törvényeket betartják vagy nem. S egyébként rajtunk múlik, hogy felhívjuk-e a nők figyelmét arra, hogy ilyenkor feljelentést lehet tenni az adott munkaadóval szemben.

Tudjuk azt, hogy nagyon nehéz három vagy adott esetben még több év után a gyerekek mellől visszamenni a munkába, hiszen a szellemi foglalkozások többsége olyan, hogy egyszerűen nem engedheti meg magának egy fiatal nő, hogy a karrierjét három év vagy még hosszabb idő otthon töltésével gyakorlatilag nemcsak hogy kettévágja, hanem ketté is törje. Egy olyan dolgot fogok mondani, ami valószínűleg furcsa lesz itthon. Németországban azon gondolkodnak felelős politikusok, hogy elképzelhetőnek tartják, a szociológusok adataira építve, hogy a gyes idejének leszállítása lenne az az eszköz, ami ösztönözné a nőket a szülésre. Ez egy nagyon furcsa paradoxonnak tűnik, valójában azonban arról van szó, hogy ha a fiatal nők, ahogy az előbb mondtam, szinte kényszerülnek három évig otthon maradni, azért kényszerülnek, mert olyan erős ez a társadalmi elvárás, hogy ebből nagyon nehezen húzzák ki magukat; akkor, ha rövidebb a "kötelezően" otthon töltendő idő időtartama, akkor valószínűleg magasabb lesz a gyermekvállalási kedv, ezt jósolják a német kutatók. Mert sokkal könnyebben mondja azt egy nő, hogy egy évre otthon marad a gyermekével, különösen akkor, ha egy másik szempontot is beleveszünk, ami Magyarországon nem szokásos, hogy csak szemlélet kérdése, hogy a nőnek kell-e otthon maradnia, vagy otthon maradhat a férfi is, ami a skandináv országokban egyébként nemhogy gyakori, hanem a világ legtermészetesebb dolga. Nagyon gyakori az, hogy megosztja az otthon töltött időt a férfi és a nő. Magyarországon miért nem lehetséges ez? Azért, mert a nők diszkriminációjában az is benne van, szintén nem a kormány bűneként, hiszen jogilag ez tilos, a törvényeink szigorúan tiltják, de a nők sokkal kevesebbet keresnek ugyanazért a munkáért, mint a férfiak. A "sokkal" azt jelenti, hogy a fizikai munka esetében 76,8 százalékát, a szellemi munka esetében, és ez nagyon fontos, 65 százalékát keresik, mint az ugyanazt a munkát végző férfiak.

Természetesen ez megengedhetetlen, de a törvényeken túl a szemléletváltásra is szükségünk van, ami semmiképpen nem állami, viszont politikai feladat. Olyan politikai feladat, amit valószínűleg csak együtt tudunk megoldani, tehát a különböző ideológiát képviselő politikai pártok képviselői, együtt.

Ha azt nézzük meg, hogy ki végzi a háztartási munkát Magyarországon, akkor az én szempontomból elrémisztő, a férfiak többsége szempontjából megnyugtató képet kapunk. Finnországban a kereső munkával töltött idő egy átlagos napon egy nő számára - percben számolva - 240 perc, Svédországban 230, Németország 215, Magyarországon 275. Tehát több időt töltenek kereső munkával a magyar nők, mint az említett országokban. Ha megnézzük az otthon végzett munkát, Finnországban 125, Svédországban 120, Németországban 130, Magyarországon 175 percet töltenek a nők munkával. Ez azt jelenti, ha összeadjuk ezeket a számokat, hogy Finnországban a munkával eltöltött idő egy nő számára naponta 365, Svédországban 350, Németországban 345 perc, Magyarországon 450.

A férfiak, ezt gondolhatjuk, nem állnak ilyen jól ebben a tekintetben. Nyilvánvaló, hogy azt a háztartási munkát, amit a nőknek kell elvégezniük, azért kell hogy ők végezzék el, mert a férfiak nem vesznek olyan mértékben részt a háztartás ellátásában, a háztartási otthoni feladatokban, akár a gyermeknevelésben nem vesznek olyan mértékben részt, mint ahogy, mondjuk, a skandináv országokban.

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

A megoldás egyik részét, sokan mondták, a részmunka és a távmunka bevezetése, szélesítése eredményezheti, hiszen Hollandiában 46,46 százalék a részmunka aránya, ezzel szemben Magyarországon 3,86. Hihetetlenül rosszul állunk ebben a tekintetben. Itt mindenki arról beszélt, hogy a nők számára kell lehetővé tenni a részmunkát és a távmunkát. Természetesen a férfiak számára is lehetővé kell tenni. Ne sújtsuk azzal a férfiakat, hogy ők nem vehetnek részt a családi életben, és nem lehetnek ott, amikor a gyermekeik felnőnek. Legyen meg a lehetőségük nekik is, hogy részt vegyenek a gyermeknevelésben. Természetesen nagyon fontos az, hogy a szociális ellátóhálózatnak azt a részét, ami a gyerekekkel és az idősekkel foglalkozik, tehát a bölcsődei, óvodai férőhelyek növeléséről, illetve az idősgondozás fejlesztéséről van itt szó, ezt is komolyan vegyük.

Ha ezeket a szempontokat figyelembe vesszük, vagy ezeket a feladatokat megvalósítjuk, tehát a szociális ellátás javítását, a gazdasági kiszámíthatóságot, és legfőképpen, és ezt nagyon szeretném hangsúlyozni, a szemléletváltást, hiszen több ezer éves szemléletről van szó, amit meg kell változtatnunk, akkor várható a gyermekvállalási kedv növekedése. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu