DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én is azok közé tartozom, akik nagyon örültek a mai vitanapnak. Tényleg hálás köszönettel tartozunk a kezdeményezőknek, a szervezőknek és mindazoknak, akik ezen a vitanapon itt voltak velünk. Nagyon remélem, hogy az itt elhangzottak nemcsak pusztába kiáltott szavak lesznek, hanem pici hozzájárulásként is értelmezhetjük őket a Magyar Országgyűlés további munkája tekintetében.

Hasonló céllal nem is olyan régen, januárban jött létre a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportján belül egy meglehetősen érdekes nevű munkacsoport, közös értékeink, fenntartható fejlődés néven. Huszonnégy olyan szocialista képviselő van, aki úgy érzi, hogy azok a kérdések, amelyek részben a mai vitanapon egész komplexitásukban megjelentek, részben más témákat érintenek, együttes kezelést kaphassanak. Ennek a munkacsoportnak a munkáját folyamatosan kívánjuk a parlament plenáris ülése elé is hozni.

Tisztelt Elnök Úr! Van egy olyan dilemma, amit már tavaly év vége felé többen is jeleztünk, ami Magyarországon ma gyakorlatilag úgy fogalmazható meg, hogy mi is szeretnénk mi lenni. Vajon szeretnénk-e lenni a legdélebbi skandináv ország, vagy pedig szeretnénk a legészakibb balkáni ország lenni?

Azt gondolom, hogy valamennyien, legalábbis nagyon sokan az előbbi opcióra szavaznánk, hogy tehát a legdélebbi skandináv ország szeretnénk lenni. A szónak itt jelentősége van, tekintettel arra, hogy Európában főképpen a gyereknevelés, de egyáltalán a társadalmi reprodukció tekintetében nagy valószínűséggel a skandináv példák közül találunk olyanokat, amelyek a szívet megmelengetik.

De utaljunk egypár pillanat erejéig arra is, hogy ezeknek a modelleknek mi a tényleges értékük. Az értékük az, hogy nem döntöttek el egy kérdést, hanem párhuzamosan kezelnek két ügyet. Az egyik az, hogy a társadalom egyfelől igyekszik megszabadítani a nőket mindazoktól a terhektől - már amennyiben munkát akarnak vállalni bárhol is - vagy legalábbis nagyon kellemessé tenni azoknak a terheknek a viselését, amelyek a gyereknevelésből adódnak, és valódi szolgáltatásokat biztosítanak, beleértve a minőségi - és itt a "minőségi" szón van a hangsúly - óvodát, bölcsődét vagy általános iskolai oktatást; nem feltétlenül ingyen és nem is feltétlenül piaci körülmények között, hanem az állam által szervezetten és nagyon jó minőségben tető alá hozva.

A másik oldalon pedig az, hogy ezzel egy intézkedés mentén akár szakmaként is el lehet fogadni a gyereknevelést. Vannak olyan skandináv sémák, amelyek arról szólnak, hogy ha egy tartósan munkanélküli házaspár vagy akár csak az egyik szülő hivatásszerűen vállalja, hogy a saját vagy netán még mások gyermekét is neveli, akkor olyan szintű juttatásokat kap a társadalomtól, amelyek felérnek egy normális szakma vitelével. Azaz a nők dönthessenek ebben a kérdésben. Ne a társadalom döntsön, hogy egyik vagy másik megoldás felé akarja-e orientálni a nőket, hanem maga a nő dönthessen szabadon, és bármelyik döntést is hozza, az a döntés a társadalom szempontjából pozitív és jónak tekinthető.

Tisztelt Elnök Úr! A gazdaság oldaláról is szeretnék egypár gondolattal hozzájárulni a mai vitanaphoz. Ha pusztán statisztikailag nézzük a globális piacok fejlődését, azt láthatjuk, hogy tartós értelemben azokban az országokban van gazdasági növekedés, amely országokban pozitív vagy a pozitívhoz közeli a születési ráta. Mint tudjuk nagyon jól, több ország ezt a bevándorlás valamiféle pozitív kezelésével igyekszik előmozdítani, de összességét tekintve - akár Franciaországot, akár az Egyesült Államokat, akár Kínát nézzük - azt látjuk, hogy a gazdasági fejlődés mögött masszívan ott van a pozitív reprodukciós ráta, következésképpen Magyarországon is csak akkor lesz fenntartható és tartós gazdasági növekedés, ha erről a vonatkozásról nem feledkezünk meg. Pusztán a tőkebeáramlásokban bizakodni botorság, már csak azért is, mert a beáramló tőke igényli a feltörekvő új korosztályokat, amelyek új tudásokkal, új ügyességekkel, új szakismeretekkel vannak oly módon felszerelve, hogy azok birtokában többszörös teljesítményt nyújtsanak, mint a szüleik, pontosan azért, hogy az elöregedő társadalmakban a megfelelő életkorban lévő emberek is nyugodtan számíthassanak a társadalom eltartóképességére.

Utolsó gondolatként, elnök úr, hadd vessek fel valamit, ami ma már legalább két, de lehet, hogy több felszólalásban is teret kapott. Ez a cigányság kérdésköre. Magyarországon változóak a becslések a tekintetben - most nem akarok ebbe a számháborúba belemenni -, hogy félmillióra vagy egymillióra tehető-e a roma honfitársaink száma. De egy dolog biztos, hogy nagyon-nagyon át kell gondolnunk mindazokat a reformokat, amiket csinálunk. Mert miként beszélünk mi oktatási reformról, egészségügyi reformról vagy nyugdíjreformról egészen addig, amíg az a kockázat szegül velünk szembe, hogy vajon mi van akkor, ha ebből fél- vagy egymillió polgártársunk kimarad? Ezt felkiáltójelnek szántam, tisztelt elnök úr.

Abszolút összegezve pedig azt szeretném mondani, hogy Magyarország akkor teszi jól, ha középtávon azt veszi maga elé jelszóként - és ebből vezeti le gazdaság- és társadalompolitikáját -, hogy képzés, fiatalok, nők.

Köszönöm szépen a szót. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu