FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A gyermekvállalás nagyon nagy öröm, de úgy gondolom, hogy még nagyobb felelősség. És amikor a családok mérlegelik ezt, hogy vállalnak-e gyereket, akkor úgy gondolom, hogy alapvetően akkor döntenek a gyermekvállalás mellett, ha úgy érzik, hogy kiszámítható a jövőjük, ha tudják, hogy lesz munkahelyük, ha tudják, hogy van lakásuk, van a közelben bölcsőde, óvoda, iskola, tehát ki tudják számítani azt, hogy a gyermeknek tisztességes feltételeket tudnak biztosítani.
Nem hiszem, hogy fontos eleme lenne a gyermekvállalásnak a nemzettudat. Bár fontos dolog, hogy mi magyarok vagyunk, de a gyermekvállalás esetében a családoknál - legalábbis az én tapasztalataim szerint - ez nem igazán számít, inkább azok a fontos elemek, amelyeket elmondtam, és amelyek közül egyetlenegy témára szeretnék kitérni: a munkahelyre, a munkahelyteremtésre. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a gyermekvállalást a fiataloktól, a fiatal pályakezdő emberektől várjuk, és egyáltalán nem mindegy az, hogy ezeknek a fiataloknak tudunk-e munkát biztosítani, és hogyan tudunk munkát biztosítani.
Azokkal vitatkoznék, akik rendszeresen azt hangoztatják, hogy a munkahelyteremtés csak az állam feladata. Ez nem így van, igen tisztelt képviselőtársaim, különösen nem így van most, amikor tudjuk jól, hogy az állam csak olyan munkahelyeket tud direktben teremteni (Kontur Pál közbeszól.), amelyeket közpénzekből finanszírozunk, s minden egyes munkahely, közpénzből finanszírozott munkahely megteremtése a közös adóforintjainkból van finanszírozva.
(15.30)
Tehát az államnak csak közvetett eszközei vannak. Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak arról, hogy mit próbáltunk meg tenni a fiatalok érdekében azért, hogy javuljon az elhelyezkedési esélyük, hogy az iskolából kikerülve munkát is tudjanak találni maguknak. Csak címszavakban szeretnék ezekről szólni. Ilyen volt és ilyen program a "Diplomás pályakezdők a közigazgatásban" című programunk, amely elsősorban a jól képzett pályakezdő diplomások számára adott egyfajta gyakorlati lehetőséget a közszférában, nem annyira a versenyszektorban.
Ennél már sokkal szélesebb program az, ami a mai napig is működik, a "Lépj egyet előre" program, amelynek (Babák Mihály: És kettőt hátra!) az a célja, hogy a rossz végzettséggel vagy nem piacképes végzettséggel rendelkező fiatalok számára esélyt teremtsen a munkaerőpiacon való elhelyezkedésre. Nem tudom, tudják-e, kedves képviselőtársaim, hogy csak az elmúlt évben 11 ezer olyan felnőtt volt, aki részt vett ebben a programban, aki vagy szakmát sajátított el, befejezte az általános iskolai tanulmányait, vagy középiskolai végzettséget szerzett. Tehát ezek borzasztó fontosak azért, hogy esélyt teremtsünk a családoknak a gyermeknevelésre.
Ilyen program a fiataloknál a Start-program, erről nem akarok részleteiben beszélni, hiszen többen is szóltak már előttem róla. Még egy elemet szeretnék kiemelni nagyon röviden, ez a szakképzés. Igen tisztelt képviselőtársaim, ha valahol gond van, akkor a szakképzésben komoly gondok vannak. Nagyon megérett a reformra, megérett arra, hogy átalakítsuk a szakképzés rendszerét - ezt elkezdtük. Olyan szakképzési rendszert szeretnénk Magyarországon, ami nem munkanélkülieket teremt, hanem olyan jól képzett szakembereket, akiknek esélyük és lehetőségük van arra, hogy elhelyezkedjenek, hiszen ha munkája van a fiataloknak, akkor családja is lesz, lakása is lesz, és reményeim szerint akkor lényegesen több gyermek is fog születni Magyarországon.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés