KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Először is szeretnék egy tévedést eloszlatni: nincs gyerekszegénység. Ilyen nem létezik; rossz fogalmat használnak képviselőtársaim. Családi szegénység van, mert a gyermek a családba születik, és ha szegény a család, akkor lesz éhes a gyerek és rosszul öltözött. Ebből a kiút pedig a szakoktatáson, az oktatáson és a munkahelyteremtésen keresztül vezet, ehhez pedig az államnak kell így viselkednie.
Tatai-Tóth András képviselőtársam említette, hogy a megszületett gyerek számít, mert az már megvan, azt kell támogatni, annak kell lehetőséget biztosítani. Önök most csukják be egymás után az iskolákat, az egyetemeket pedig fizetőssé tették.
De miért nem születik több gyerek? Az államnak, a társadalomnak és nekünk, országgyűlési képviselőknek, akiket idedelegáltak az emberek, nem csak a megszületett gyerekek fontosak. Egyébként kevés gyerek születik, többnek kellene születni. De mikor születik több gyerek? Akkor, ha megváltozik az emberek mentalitása. S mikor változik meg az emberek mentalitása? Akkor, ha az állam olyan társadalmi jövőképet vetít a fiatalok, a családok elé, amelyben értéknek számít, ha gyereket hoznak a világra, és van perspektívája, jövője annak a gyereknek.
(15.20)
Ehelyett önök olyan tanácsot adnak, ami azt mutatja nekik, hogy bizonytalan a jövő, nem érdemes gyereket a világra hozni, a sajtón keresztül pedig a Győzike-show és a Való Világ a tanácsadó. Tehát a pénzt el kell költeni ilyenekre.
Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés