NÓGRÁDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az ősi görög kultúrában keletkezett az a mondás, hogy nem méltó az az istenek asztalához, akire nem mosolygott rá az édesanyja. Ez kifejezi azt a tényt, hogy az érett személyiség fejlődése, a felnőtt emberré válás meghatározó időszaka a gyermek elő néhány életéve. És ahogy Harrach Péter is mondta, nem mindegy, hogy ép családban, ép közösségben nő fel a gyermek, és még kevésbé mindegy, hogy esetleg nagy családban. Ugyanis a közösségi szellem, az önzetlenség leginkább a nagy család közegében, a nagy család légkörében tud a gyerek lelkébe és fejlődésébe beépülni és hatással lenni.

Óriásinak tartom a média szerepét, amelyik sokszor a fogyasztói társadalom érdekében az egyedülálló-életmódot propagálja, és mintegy életcéllá teszi, miközben mindannyian tudjuk, hogy közösség és egyfajta felelősség kell a család és a gyerek neveléséhez.

(12.20)

A gyereknevelés, a gyerek egészségének megőrzése, oktatása mindenkor a közteherviselés része kell legyen. Hosszú távon is bőségesen megtérülő beruházás, ezért nagy a felelősségünk a törvényalkotásban, de még inkább a kormányzati intézkedésekben. A médiát befolyásoló tényezők figyelmét szeretném felhívni arra, hogy a való világnak álcázott, hamis ideálok és eszményképek óriási rombolást végezhetnek a gyerekek nevelésében, és átveszik a szerepét a hagyományos oktatásnak, illetve a régi szépirodalmi értékeknek, amikből még mi és a mi korosztályunk nevelkedett.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu