SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Így a vita vége felé szeretnék egy picit visszakanyarodni az alapkérdéshez, és megfogalmazni egy-két, talán provokatívnak tűnő felvetést.

Engedjék meg az elején, hogy a vitában elhangzottaknak azért az a pozitív kicsengése van, hogy talán oldalaktól függetlenül mindenki elég fontosnak tartja ezt a dolgot, még akkor is, ha néhány kormánypárti felszólaló ezt ilyen kormánypropagandára kívánta használni, ami nem tesz jót ennek a vitának.

Visszatérve az alapkérdéshez, ami lehet, hogy kicsit nyersnek és első hallásra furcsának tűnik, de ahhoz a természettudományos alaphoz kell visszakanyarodni, hogy mi a fenntartható társadalom. Fenntartható társadalomban ugyanis egy adott közösség, egy ország, egy nemzet lemondhat-e arról a kötelességéről, jogáról, hogy önmaga külső-belső kulturális különbségeit továbbörökítse? Szerintem ez az alapkérdés, amit tisztáznunk kell, mert ha erre az alapkérdésre válaszolunk, akkor tudunk válaszolni a megoldási javaslatokra is. Ugyanis ha azt válaszoljuk erre a kérdésre, hogy ez nem kötelessége a társadalomnak, akkor innentől kezdve ez egy gazdasági kérdés, hogy bevándorlással, egyebekkel fogjuk pótolni majd a nyugdíjak kieső összegét. Ha viszont azt válaszoljuk erre a kérdésre, hogy nem mondhat le erről a kötelességéről a társadalom, akkor viszont mindent meg kell tenni az adott kormányzatnak, az adott társadalmi, gazdasági, politikai elitnek, hogy ezen a helyzeten változtasson.

Itt szemléleti váltásról beszélnek sokan, ezt meg tudnám erősíteni saját példámon is, bocsássanak meg, hogy ezt ide hozom. Néhány évvel ezelőtt, amikor először szerettem volna PhD-re jelentkezni, visszamentem volt egyetememre, az ELTE-re, és ott a fenntartható társadalomból szerettem volna PhD-zni, és a demográfiai problémákat írtam le, hogy ezzel foglalkoznék. Mire egyébként nagy tudású - nem nevezném nevükön - professzor urak azt mondták, hogy ez futurisztika. Mire elmondtam nekik, de hát, uraim, szerintem ez húsz-huszonöt-ötven év múlva a magyar és az egész európai kultúra legmeghatározóbb kérdése lesz, azt mondták, hogy ezzel ők nem tudnak foglalkozni, ez egy demográfiai-statisztikai kérdés. Tehát valóban szemléleti váltásra van szükség a fejekben.

(15.10)

És hogy a társadalomnak milyen felelőssége van, azzal kapcsolatban hadd világítsak rá egy kicsit a saját oldalunknak is a szemérmességére vagy - nevezhetjük úgy is, hogy - sok tekintetben álszent hozzáállására, még akkor is, ha ez kényes téma. Ilyen például az, amikor a mai magyar társadalom szemet huny az abortusz egyébként sokat feszegetett etikai kérdése fölött, de ugyanilyen etikai alapon például elutasítja a gyermek neme megválaszthatóságának a kérdését vagy a béranyasági és egyéb kérdéseket. Ha arról beszélünk, hogy milyen eszközök lehetségesek a kívánt születésszám eléréséhez, akkor ezeket a lehetőségeket sem szabad elvetni csupán etikai alapon, meg kell fontolni ezeknek a szabályozási lehetőségét, már csak azért is, mert ez több társadalomban pozitív eredményeket hozott.

De itt a vita vége felé hadd vessek fel még pár dolgot, és nem a saját gondolataimat. A családi adózásról, ha elsőre nagyon hihetetlennek is tűnik, például John Lukács tollából olvashatnak azok, akik ezzel a problémával elég régóta foglalkoznak, mégpedig olyan társadalmi megújulási problémákról, hogy a nyugdíjakat a felnevelt gyermekek számához kössék valamilyen formában. Nem mennék bele a részletekbe, de ez valamilyen ösztönző erővel hatna a társadalomra. Ugyanilyen elég elképesztő ötletnek tűnik a választójog kérdése, ami esetleg megadható lenne a gyerekek után. Nem mennék bele ezekbe, mert az idő telik, de azt látom, hogy nem lenne szabad leragadni a jelen helyzetnél. Látom az Országgyűlésben a pozitív hozzáállást, és azt hiszem, ezt a vitát folytatnunk kell az ország és a nemzet érdekében.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu