DEMENDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az EU-n belül zajló mezőgazdasági reform a dohánytermesztést sem hagyja érintetlenül. A jelenlegi támogatási rendszer az EU-n belül két területre válik szét, az egyik a régi tagállamoké, a másik pedig a 2004 után csatlakozó új tagállamoké.
Nézzük a régi tagállamokat! A régi EU dohánytermelő tagállamai 2006-ban áttértek egy úgynevezett szétválasztásos rendszerre, amely a korábbi közvetlen termelési támogatást váltotta fel. Ennek lényege, hogy egy bázisalapú támogatást véve a támogatási összeget szétválasztották farmalapú és részben termeléshez kötött támogatásra. Ez a rendszer ott 2009-ig alkalmazható, majd a teljes támogatás 50 százaléka minden tagállamban farmalapú támogatásként kerül kifizetésre, a másik 50 százaléka az úgynevezett strukturális alapba kerül. Így ez az összeg gyakorlatilag a dohánytermelők részére elveszett.
Mivel a teljes szétválasztásra már az elmúlt évben is volt lehetőségük a régi tagállamoknak, így értékelhetjük, hogy ez a szabályozás milyen eredményeket hozott, milyen következményekkel járt. Görögországban 80 százalékkal csökkent a dohánytermelés, azon tagállamokban, ahol viszont csak a részleges szétválasztást választották - így például Németország, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Portugália -, csak 20-50 százalékos termeléscsökkenés következett be; itt a "csak" szót idézőjelben mondom.
Látva a régi tagállamokban folyó szabályozásváltozás következményét, aggódnak a termékpálya magyarországi szereplői. Különösen súlyos következménye lehet ennek, mivel az észak-alföldi régióban van a dohánytermelés nagy része. Kérdezem miniszter urat mindezek ismeretében: mire számíthatnak a dohánytermékpálya szereplői? Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés