DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim, akik még itt maradtak ennek a napirendnek a tárgyalásán! Azt hiszem, hogy azok a kritikák természetesen abszolút értékben jogosak, hogy egy folyamatban lévő nemzeti környezetvédelmi programról - amelyik a 2003-2008-as időszakot öleli át -, annak az első időszakáról történő jelentés hamarabb is a Ház elé kerülhetne. Ez a kritika természetesen igaz. Ugyanakkor azt hiszem, ez nem szabad, hogy elfeledtesse velünk azt az alapvető tényt, amit több hozzászóló elmondott, hogy ez a jelentés relatíve minden korábbi jelentésnél hamarabb került a Ház elé. Ugyanakkor tömörebb, de adatgazdag összeállításánál fogva egy rendkívül pontos és bázisértékű képet nyújt az adott időszakról.
Az alaptörvény, a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, azt hiszem, korszakos jelentőségű, és e tekintetben is helytálló, hogy előírja a tárcának, hogy nemzeti környezetvédelmi programot készítsen, eköré fűzze a tevékenységét, és feladatává tegye, hogy erről kétéves időszakonként az Országgyűlésnek jelentést készítsen. Azt hiszem, ez kifejezi azt a kiemelt figyelmet, kiemelt fontosságot, amit Magyarország a környezetvédelmi feladatok, a fenntartható fejlődés megvalósításának feltételeként tulajdonít.
Indokolt ez a kiemelt figyelem annál is inkább, mert az uniós csatlakozás során, az uniós csatlakozásra való felkészülési időszakunkban talán ez volt az a terület, ahol a legnagyobb relatív elmaradást kellett felszámolni. Ebben természetesen valamennyi kormány szerepet vállalt, és ez az időszak, amely a beszámolás tárgyát képezi, a csatlakozás előtti utolsó évet és a csatlakozás első évét tekinti át. Tehát, az utolsó időszakban a csatlakozási tárgyalások, a jogharmonizáció teljessé válásának a feladatait jelenti, ugyanakkor fontos, a csatlakozási tárgyalások során elfogadott menetességek, idegen szóval: derogációs feladatok teljesítését is kijelöli. Azt hiszem, hogy pozitívum, és ez a két év is jelentős szerepet töltött be ennek a négy mentességi feladatnak a felszámolásában, amelyből hármat teljesen sikerült megoldani. Ez a három: a veszélyes hulladékok égetésére vonatkozó mentesség, amely 2005. június 30-áig szólt, és időre teljesítésre került; hasonlóan teljesítésre került 2004. december 31-éig a nagy tüzelőberendezésekből származó légszennyező anyagok kibocsátásának korlátozására vonatkozó felmentés - ez igen jelentős erőművi átalakításokat, fejlesztéseket, úgynevezett retrofitot jelentett, az iparág számára egy nagy feladat volt, hogy ezt teljesítette -; és hasonlóképpen jelentős a csomagolási hulladékok esetében kapott, 2005. december 31-éig érvényben lévő mentesség, amely szintén eredményesen teljesítésre került.
Azon lehet vitatkozni, hogy a telepítés, szennyvízelvezetés és -tisztítás területén, amit miniszter úr említett számadatot, hogy 58 százalékról 66 százalékra javult a tárgyi időszakban, kellő ütemű-e, vagy az azóta eszközölt megkezdett beruházások milyen eredményt hoznak. Én úgy gondolom, hogy a dinamikát mindenképpen lehet érzékelni, ami ezen a területen arra irányul, hogy ezt az átmeneti mentességet a kitűzött határidőre az ország teljesíteni tudja.
Azt hiszem, szintén eredményként kell elkönyvelnünk, amilyen módon Magyarország részt vesz az európai környezetvédelmi monitoringrendszerben. Volt szerencsém nekem is látogatást tenni egy delegáció tagjaként Koppenhágába, ahol egy egész ügynökség, egy hivatal összegzi, értékeli folyamatosan a tagországoknak természetesen a központ által bekért adatait, tehát nemcsak a szabadon választott jelentést, mint ebben az esetben, hanem egy uniós sztenderd szerint kért és követett monitoringrendszernek megfelelően, amelyben elismeréssel szóltak Magyarország eredményeiről is, és tették ezt annak alapján, hogy ezeknek az adatszolgáltatási kötelezettségeknek az ország rendszeresen és rendben eleget tesz. Tehát ez az integrálódásunk, hogy nemcsak tesszük a dolgunkat, hanem azt láthatóvá, értékelhetővé tesszük az Unió számára is, azt hiszem, beleillik az alaptörvény célkitűzéseibe, és ilyen értelemben a második nemzeti környezetvédelmi program helyesen és jól szolgálja eredeti céljait.
Szintén egy kicsit filozófiai jellegű a vita, hogy egy-egy ilyen környezetvédelmi program - ami nem operatív program, ahogy többször képviselőtársam említette, annál ez sokkal általánosabb - mennyire legyen előremutató, és mennyire legyen konkrétan évre, napra, hónapra lebontott. Természetesen mindenki azt szeretné, hogy minél pontosabban követhető programok szülessenek. De amikor elfogadunk egy ötéves programot, akkor azt hiszem, hogy akkor járunk el helyesen, ha az tartalmában, célkitűzéseiben azért többet tartalmaz, előbbre mutat, mint amennyit akár tudva vagy legalábbis remélve el lehet belőle végezni.
(18.20)
Ez a megközelítés nem azt jelenti, hogy lazítsuk le az elfogadott, Országgyűlés által jóváhagyott programjainkat, de azt hiszem, az fontos, hogy bizonyos tartalmi struktúrát érdemes vinni ezekbe a programokba, hogy legyenek általános stratégiai célok, és azt követően a tematikus programok egyre konkrétabbak legyenek.
Lényegesnek tartom azt is, bár ez a parlamenti fölállásból eléggé következik, hogy a kormányoldal a pozitívumokat mondja el, az ellenzéki oldal pedig a negatívumokat, hogy ne essünk abba a hibába, hogy van egy terület, amely nagy utat tett meg akár ebben a két évben is, de ha nagyobb időszakot tekintünk, akkor még jelentősebb az előrehaladás, és akkor az apró, folyamatban levő, de még nem teljesített részfeladatok miatt összességében egy negatív vagy elmarasztaló véleményt alakítunk ki. Azt hiszem, hogy a program tartalmi értékei, az a küldetése, amit a fenntarthatóság megőrzésében betölt, mindenképpen előremutató, és ennek fényében az előttünk levő kétéves jelentés a 2003-2004. évről szintén komoly, lényegi előrehaladást, tartalmi értékeket tükröz.
Ezek alapján én az MSZP-frakció részéről javasolom az elfogadását. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés