DR. KARSAI JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm szépen a válaszát. Én azt hiszem, hogy akik itt végigkövették a mezőgazdasági bizottság vitáját, ahol rendkívül nagy volt az egyetértés, nyugodtan ki merem jelenteni, és hadd mondhassam el azt itt a parlamentben, hogy bizony valamilyen törvényt hoznunk kellett volna, mert ellenkező esetben az Unió egyszerűen ránk kényszeríti, hisz csatlakoztunk az Unióhoz. Egy olyan szabályt kényszerített volna ránk, ami ennél sokkal kevésbé tetszett volna, és én azt hiszem, hogy ezt az együttműködést, amit a bizottságnál kezdtünk, egy kis zökkenő volt ugyan a parlamenti szavazásban, de ha ebben továbbra is egységesen foglalunk állást mindannyian, hogy Magyarországon ne legyenek génmódosított kukoricafajták, én azt hiszem, hogy ez eredményes lesz.
Rendkívül fontosnak tartom azt, hogy ha valaki megnézni, a mai napon is, bármikor, hogy Portugália vagy a többi nyugati ország mit ír rá, milyen importkukoricát, exportkukoricát kér tőlünk: GMO-mentest kér, holott ránk akarják kényszeríteni. Tehát én remélem, hogy a jövőben is meg tudjuk tartani a génmentes kukoricatermesztésünket Magyarországon.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés