KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter úr, az ön válaszában sok olyan elem van, amellyel természetesen egyetértünk, és egyetértek magam is. Február 15-én, tehát tizenegy napja, amikor az öt párt pont ebben a kérdésben és a Magyar Demokrata Fórum témagondnoksága mellett leült tanácskozni, mint ott lévő személynek az volt az érzésem, hogy ezt a kérdést nagyon hamar, nagyon gyorsan és mindenki számára elfogadható módon tudjuk kezelni. Igazából azért is gondoltam arra, hogy ezt most a nyilvánosság elé is tárom, hogy ezt a folyamatot föl kell gyorsítani, lehetőleg minél hamarabb meg kell oldani, mert azt gondolom, hogy erre a közvélemény joggal tart számot, és azt gondolom, hogy az a törvényjavaslat, amit önök benyújtottak, ehhez vitaalap is lehet. De szeretnénk ilyenkor is figyelemfelkeltéssel ráirányítani mindenkinek a figyelmét, hogy minél hamarabb megoldandó problémáról van szó. Holnap reggel ezt újból szóba fogom hozni épp ezért.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu