WINKFEIN CSABA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Ma Magyarországon komoly problémát jelent a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elterjedése. A kábítószerrel való visszaélés bűncselekmény-kategória összbűnözésen belüli aránya folyamatosan emelkedik, ami ma már meghaladta az egy százalékot. A folyamatos, szigorú büntetőjogi tiltás ellenére a kilencvenes években is és azóta is emelkedik az illegális drogok kipróbálóinak aránya.
Az elmúlt időszakban e témában több eredményről számolhatunk be. Többek között a kábítószer-fogyasztási szokások felmérésére a Magyar Honvédség személyi állománya körében "A drogfogyasztás epidemiológiai vizsgálata és a pszichológiai háttértényezők feltárása" címmel került sor. A minta-összeállítás és kérdőíves adatfelvétel tíz helyőrségben, tizenkét alakulatnál, mintegy 1100 fő megkérdezésével került végrehajtásra 2005-ben. A kutatás célja a szerhasználattal kapcsolatos magatartás epidemiológiai vizsgálata volt.
Elindultak a Magyar Honvédség teljes személyi állományán belül a 19-29 éves korcsoportot érintő olyan kezdeményezések, mint "Az egészség a legerősebb fegyvered" és az "Éld meg az életed" című program.
2005-ben "Az alkohol- és kábítószer-fogyasztás veszélyei, valamint a drogprevenció aktuális helyzete a Magyar Honvédségben" című tájékoztató előadások megtartására került sor 19 katonai szervezetnél mintegy ezer fő részére.
2005-ben akkreditált továbbképzésekre, a kortárs segítők képzésére és alkohol- és drogprevenciós képzésekre is sor került.
Kérdezem tisztelt államtitkár urat, milyen drogprevencióra irányuló programokra került sor az elmúlt időszak során, illetve milyen eszközökkel kívánja a kormány visszaszorítani a kábítószer-problémát a honvédségben.
Várom megtisztelő válaszát. (Szórványos taps az MSZP és az MDF soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés