DR. ÁNGYÁN JÓZSEF, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének előadójaként összefoglaljam és fő vonásaiban indokoljam a 12 igennel szemben 10 elutasító szavazatot leadó kisebbség álláspontját.
Megítélésünk szerint az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokhoz kötődő joganyag - nem az, amit itt a miniszter úr elmondott - azt az elfogadhatatlan jogalkotási gyakorlatot folytatja és erősíti, amely az érdemi kérdéseket nem törvényi, hanem kormány-, illetve miniszteri rendeletek szintjén szabályozza. Meggyőződésünk szerint az értékrendet kifejező alapkérdéseket kell a törvényhozás szintjén megvitatni és törvényben szabályozni, a kormánynak és a tárcának pedig saját rendeleteiben kell ezek alapján a végrehajtás kérdéseit rendezni. Elfogadhatatlan, hogy a tényleges tartalmi döntéseket a kormány a törvényhozás megkerülésével akarja meghozni: maga kívánja rendeleti úton hét évre meghatározni, hogy a mintegy 3000 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési forrás mely csoportokhoz jusson, és milyen támogatási jogcímek mentén kerüljön elköltésre.
(10.20)
Elfogadhatatlan, hogy a tényleges tartalmi döntéseket a kormány a törvényhozás megkerülésével akarja meghozni. Maga kívánja rendeleti úton hét évre meghatározni, hogy a mintegy 3000 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési forrás mely csoportokhoz jusson, és milyen támogatási jogcímek mentén kerüljön elköltésre. Elfogadhatatlan, hogy a törvényhozásnak sem az EU-val egyeztetés alatt álló tervek és finanszírozási javaslatok tartalmára, sem a támogatási rendeletekben megfogalmazott szabályokra nemhogy hatása, de még csak igazi rálátása sincs.
A törvényjavaslat mindazonáltal tartalmaz néhány olyan lényegi, az agrár- és vidékpolitika igazi irányultságát tükröző elemet is, amelyek megítélésünk szerint elfogadhatatlanok. Ilyenek egyebek mellett például az alábbiak. A miniszter közvetlen és kizárólagos döntési jogkörébe utalná az 1400 milliárd forintnyi vidékfejlesztési forráskeret fölött az EU által megkövetelt társadalmi felügyeletet gyakorló monitoringbizottság összetételének meghatározását. Folytatná ezzel azt az elfogadhatatlan eddigi gyakorlatát, hogy a társadalmi kontroll ezen meghatározó alapintézményében a tényleges társadalmi szereplők helyébe saját tisztviselőit ülteti.
Így teljes mértékben biztos lehet abban, hogy előterjesztései a monitoringbizottságban többségi támogatást kapnak, tehát tényleges parlamenti és társadalmi kontroll, illetve ráhatás nélkül, a mögötte álló gazdasági csoportok érdekei szerint szabadon költheti el a hazai és európai adófizetők pénzét. Ez a társadalmi érdekegyeztetés, nyilvánosság és kontroll európai alapelveinek durva megcsúfolása. Ugyancsak miniszteri döntési hatáskörbe utalná az 55 milliárd forint technikai segítségnyújtási keret felosztását, amely a program megvalósításához kötődő gazdatájékoztatási, -képzési, tanácsadási, szellemi és fizikai infrastruktúra költségeit fedezné.
Ezekkel a tényleges gazda-érdekképviseletek tagjai forrásokhoz való hozzájutását segíthetnék, ám a javaslat óhatatlanul lehetőséget kínál ezzel szemben egyes kormány közeli szervezetek preferálására, illetve más, kevésbé baráti szervezetek negatív megkülönböztetésére. Hihetetlen és elfogadhatatlan az a törekvés is, hogy a kormányzat adatvédelmi szempontokra, üzleti titokra és személyiségi jogokra hivatkozva a több mint 1600 milliárd forintnyi direkt támogatási források kedvezményezettjeinek adatait nem kívánja nyilvánosságra hozni. Szilárd meggyőződésünk, hogy ez a törekvés az európai fejlődés irányával és kialakuló gyakorlatával teljes mértékben ellentétes. Határozott álláspontunk, hogy aki közpénzeket fogad el, annak el kell fogadnia azt is, hogy a közpénzjuttatással kapcsolatos adatai nyilvánosságra kerülnek. Az már csak azért is meglepő, mert Gráf József miniszter úr miniszterjelölti meghallgatásán a mezőgazdasági bizottság előtt határozott ígéretet tett arra, hogy a támogatási adatokat teljeskörűen nyilvánosságra hozza.
Rendkívül rossz annak a megoldásnak az üzenete is, hogy az állam a gazdák - mint alattvalók - támogatásáról államigazgatási határozatot hoz, ahelyett, hogy amint az egyenrangú felek között Európában szokásos, velük szerződést kötne, vállalva ennek persze minden jogkövetkezményét. Összességében a bizottság nemmel szavazó ellenzéki képviselői a forrásokat egyenirányító, a támogatottak körét titokban tartó, szűk csoportérdekeket tükröző előterjesztést általános vitára alkalmatlannak ítélték. Mivel a kormánytöbbség az előterjesztést vitára tűzte, ezért módosító indítványokkal kísérletet teszünk a törvényjavaslatnak a hazai gazdatársadalom és vidék tényleges érdekei szerinti átalakítására.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés