HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Kollégák! Rendhagyó ez a mai általános vita. Rendhagyó, mert szinte véletlenül sikerül megtárgyalni a 2082-es törvényjavaslatot, és sikerül teljesíteni azt a kívánságot, hogy beszéljük meg az Új Magyarország vidékfejlesztési terv stratégiai célkitűzéseit és a beavatkozási célokat.

Én úgy gondolom, és azoknak adok igazat, akik szerint az Új Magyarország vidékfejlesztési stratégiai tervet és programot nem az ország házában, hanem társadalmi, szakmai egyeztetések során kell megvitatni. De nincs semmi baj, itt most beszélünk erről, és természetesen akkor is beszélhetünk ezekről az ügyekről, amikor a minisztérium vezetőjét, a miniszter urat vagy az államtitkár urakat meghallgatjuk akár a mezőgazdasági bizottságban, akár annak ellenőrző albizottságában.

És természetesnek tartom, hogy a törvényességi kontroll mellett egy társadalmi kontroll is működik, és ennek a befolyásolására, úgy gondolom, még van lehetőségünk. A miniszter úr nyilván át fogja gondolni azt a kritikát, ami a monitoringbizottsággal kapcsolatban elhangzott.

Az előttünk lévő törvényről röviden szeretném én is rögzíteni, hogy az európai és a magyar jogelvekből kiinduló szabályozásról van szó, ami a gyorsabb ügyintézést szolgálja. Ennek érdekében szabályoz dolgokat, a pályázat, a felhasználás, az ellenőrzés szabályait korrekt módon rögzíti.

Különböző kifogások merültek fel a törvénytervezettel kapcsolatban, például az, hogy a gazdaságpolitikai irányokat nem határozza meg. Én úgy gondolom, hogy ez nem ennek a törvénytervezetnek a feladata. Van ennek a kormánynak programja, van az Európai Uniónak programja, ezen belül az agrárpolitikát is irányító gazdaságpolitikai programja, és itt van ez a bizonyos Új Magyarország vidékfejlesztési stratégiai terv és program. Ezek rögzítik a gazdaságpolitikai elveket, és ennek a végrehajtására, a pályázati pénzek elérésére, s a többi, s a többi, van előttünk ez a törvénytervezet, amire azt mondják sokan, hogy bonyolult.

Én javaslom a tisztelt Házban ülőknek is és a közvéleménynek is, hogy ezt a szót, hogy bonyolult, felejtsük el. Ez összetett, sokrétű, nehezen megérthető, de ha el akarjuk érni azokat a forrásokat, amelyekre nagyon nagy szükségünk van, akkor ezt a "bonyolult" szót, ami riasztja az embereket, talán el is kellene felejtenünk.

Tegnap részt vettem egy vitán, ahol az hangzott el, hogy nem kellene ezzel foglalkozni, ráérnénk foglalkozni a szabályozással majd akkor is, hogyha az SPS-rendszer bevezetésre kerülne, mert nincs idő itt a megismerésre. Ezt is el kell felejteni. Ha elfogadjuk majd, meg kell ismertetni ennek a törvénytervezetnek a lényegét, az egész rendszerét, és a pályázatok elbírálása és kivitelezése során ennek alapján kell tudomásul venni a szabályokat.

Alkotmányossági és elsősorban adatvédelmi aggályok is felmerültek. Itt van előttem az adatvédelmi biztos észrevétele. Az adatvédelmi biztos úr tulajdonképpen három helyen kér pontosítást a véglegesítés kapcsán. Én javaslom tisztelt képviselőtársaimnak, a parlament frakcióinak, hogy dugjuk össze a fejünket, és közösen próbáljuk ezt a pontosítást elvégezni. Ha ezt így tesszük, ez mindenképpen hasznára válik a törvénynek is, de szerintem hasznára válik a közéletünknek is.

(14.30)

Ezek után, képviselőtársaim, három szemszögből, nagyon szelíden politizálva szeretnék szólni az Új Magyarország vidékfejlesztési terv fontosságáról, és a felhasználás szabályait rögzítő törvényjavaslat szükségességét is alátámasztani. Ez a törvényjavaslat, illetve az Új Magyarország vidékfejlesztési terv egy lehetőség számunkra, egy kegyelmi pillanat. 2007-13 között eljut, eljuthat hozzánk egy olyan összeg, amely szűkebb értelemben is javíthatja a versenyképességünket, de tágabb értelemben is, ahogy nagyon helyesen Ángyán professzor úr elmondta, hogy szerinte mi a versenyképesség. Egyet látni kell persze, hogy 100 százalékot csak egyféleképpen lehet felosztani, ha a különböző stratégiai célok között 100 százalékot osztunk fel. Nem lehet mindenhová 50 százalékot, és nem lehet mindenhová 100 százalékot sem tenni, ilyenek a számok.

Nagyon örülök annak, hogy nem vetődött fel a 4 százalékos technikai segítségnyújtás összegének a bírálata, ami felvetődött a bizottsági ülésen, de azóta nyilván részben a miniszter úr beajánlása, részben Gőgös államtitkár úr hozzászólása nyomán megértették képviselőtársaim, hogy itt nem arról van szó, hogy szórólapokat gyártunk csak, hanem a szaktanácsadás egész rendszerét át kell gondolni.

A másik, amiről szeretnék beszélni: egy nagy kihívás is a lehetőség mellett az Új Magyarország vidékfejlesztési terv és szükségszerűség is. Bár jó lenne, nem lehet csak a hagyományokból élni. Fel kell zárkózni a versenytársakhoz az országon belül is és az európai és a világ mezőgazdasági termelőihez és a vidéki környezethez is. Ennek érdekében - most már nem részletezném - át kell gondolni a birtokszerkezetet, az üzemi szerkezetet, a termelési szerkezetet, a korszerkezetet és a információ és a gazdálkodás ügyeit. Az információnál meg kell értetnünk a magyar agrárágazat szereplőivel, hogy számítógép, internethasználat nélkül nem nagyon van lehetőségünk az előrelépésre. Meg kell tanulnunk a gazdálkodásban a hatékonyság, a gazdaságosság fogalmát, és ennek megfelelően gazdálkodni.

Végül a felelősség: 15-20 éve tudjuk, hogy mi vár ránk. Komoly mulasztásokat követtünk el kormányról kormányra. Most a gazdáknak saját érdekükben az oktatásban, az érdekvédelmi szervezetek vonatkozásában egyaránt lépni kell. De a mi felelősségünk is nagy. Fogjunk össze, ne egymás ellen, hanem a magyar mezőgazdaságért politizáljunk! Hívjuk fel a gazdák figyelmét erre a nagy lehetőségre, és azt is szeretném kérni most itt önöktől - és lehet, hogy sokan megsértődnek rám -, a tavaszt arra használjuk ki, hogy próbáljuk megértetni a magyar gazdákkal, hogy ez a négy pályázat, ami előttünk van, nem elszalasztható pályázat, most lehet tanulni, és ezek után majd a következő pályázatoknál sokkal egyszerűbb lesz a dolgunk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu