TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Országgyűlési Biztos Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napi általános vitában a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló, átiktatott számú beszámolót tárgyaljuk. Hozzászólásomban választókerületem, Tolna megye IV. számú választókerület területén élő cigány kisebbség egy része eredményeinek és problémáinak ismertetésével szeretnék hozzájárulni a beszámoló gazdagításához.

A rendszerváltoztatás előtt időszakban a hatalom nálunk is ugyanúgy, mint másutt, igyekezett munkához és megélhetéshez juttatni a cigányokat, és ugyanúgy, mint másutt, cserébe elvárta a beolvadást. A demokratikus átalakulással megnyílt ugyan a lehetőség a szabad identitásválasztás jogához, közben azonban elveszett a munka és vele együtt a megélhetés. Mára már egyre nehezebb kiigazodni a romák szövevényes belső viszonyai között, és aki egy kicsit is változtatni akar, azt látja, hogy a legkisebb eredmények eléréséhez is iszonyatosan nagy erőfeszítésekre van szükség. A rendszerváltoztatáskor még bízni lehetett abban, hogy az életszínvonal javulásával automatikusan javulnak majd a romák életkörülményei is, de éppen az ellenkezője valósult meg. Az általános életszínvonal nőtt, a cigányság még inkább leszakadt.

A kilencvenes évek második felében már az a felfogás uralkodott, hogy speciális cigányügyi programok és azokhoz társított, nevesített pénzek kellenek, különben a költségvetési nagy kalapból alig jut valami a romáknak. Mostanában az Európai Unió pályáztatási szempontja miatt is az a nézet látszik erősödni, hogy gazdasági téren a szociális rászorultságot kell alapul venni, az etnikai hovatartozás másodlagos. Napjainkban nem ritkák az olyan vélemények, hogy az élet egyetlen olyan területét sem lehet említeni, sokak szerint még mutatóban sem, ahol csökkent volna a távolság a cigány és a nem cigány lakosság között. Nem kevesek véleménye úgy is megfogalmazódik, hogy nem is távolságról kell beszélni, hanem szakadékról.

(19.50)

Én merőben másról szólnék, egy, az 1770-es évek időszakában alapított és azóta is folyamatosan működő iskoláról, amelyről a II. József uralkodása alatti időből az alábbi jellemzést olvashatjuk: "...ez az oskola tsak sárbúl rakott, ha béjönnének a 12. punctomra való felelet szérinti gyermekek és leánkák, akkor mind újra épétteni és szélesétteni kellenék, de addig is három ablak szükségképpen kévántatik az nagy setétségnek eltávoztatására." Arról az iskoláról, ahonnét azért fordultak anno a vármegye felé, mert 86 gyereket tanítottak egy osztályban, holott, mint írták, 70 fő ideális lenne, de a 80-at is elfogadnák.

Ez az iskola most bázisiskola, a település pedig Gyulaj, választókerületem azon települése, ahol az ezret százzal meghaladó lakosság fele cigány, a tanulók 65 százaléka roma származású, a munkanélküliség 40 százalékot meghaladó. Van ugyan vezetékes gáz, ivóvízhálózat, vezetékes és mobiltelefon-hozzáférhetőség, alig egy éve kábeltévé és ADSL-internetszolgáltatás is, a települést körbeölelő főútvonalak azonban felújításra szorulnak, ahogyan a belterületi utak is, vasút nem érinti a községet. Aki először utazik erre a néhány éve még zsáktelepülésre, kicsit világvége hangulata támad.

Az itt tanító 20 kiváló pedagógus 35 diplomával szakmailag azonban nyitott és alkalmas az új pedagógiai utak és módszerek megismerésére, kidolgozására és természetesen megvalósítására. A rendszerváltoztatás után belátták, hogy a hagyományos keretekkel és módszerekkel tanulóik lemaradnak, kiszorulnak a perifériára, esélyt sem kapva egy elfogadható emberi élet megteremtésére. A befogadó iskola és a kompetenciaalapú oktatás felé vezető úton a felzárkóztató és a cigányfoglalkozások bevezetésével indultak el 1998-ban. A valódi esélyegyenlőség megteremtéséért folytatott küzdelmük eredményét már az is mutatja, hogy az általános vitában tárgyalandó beszámoló által vizsgált időszakban, a 2003-2005 közötti években az iskola létszáma 125-ről 139-re, az érettségit adó továbbtanulásra felvett tanulók aránya 40 százalékról 65 százalékra nőtt úgy, hogy három év alatt a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya 52-ről 55 százalékra emelkedett.

A létszámnövekedésnél látni kell azt is, hogy a szülők itt nem viszik el más intézménybe továbbtanulni jó képességű, általános iskolás korú gyerekeiket, a továbbtanulásnál pedig azt, hogy amennyiben középiskolai befogadó környezetet találnak, megtörhető az a folyamat, hogy a cigány származású gyerekek a munkaerőpiacon alulképzettségük miatt ne tudjanak elhelyezkedni. Az ebbe az intézménybe látogató felnőttek hamar levetkőzik esetleges előítéleteiket, nem keveseket ingattak meg abbéli véleményükben, hogy milyenek is a cigány gyerekek. Azt láthatták, hogy udvariasak, segítőkészek, teljesítményorientáltak.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy Gyulajon nyugatról kel fel a nap, gondokról is tudok szólni. Közülük talán a legnagyobb az, hogy a gyermekek szülei között már olyanok is akadnak, akik eddigi életükben még soha nem tudtak munkát vállalni. Egy részük az alulképzettségük miatt, más részük, és ezt idézőjelbe szorítanám, a "viszonylag bőkezű" állami támogatási rendszer miatt nem vállal munkát. Az intézményt közvetetten a legjobban segítő kormányzati döntés az lehetne, ha megszűnne a néha elhanyagolható különbség a munkából szerzett jövedelem és a különböző állami juttatásokból, segélyekből megszerezhető jövedelem között. Azért, tisztelt képviselőtársaim, mert óriási vízválasztó húzódik azok között a gyerekek között, akiknek a szülei rendszeresen dolgoznak, és azok között, akiké nem, nyilván az előbbiek javára.

A normatív támogatások csökkentése miatt aggályossá vált az elért színvonal és teljesítmény megtartása. Az iskolába kerülő gyerekek többsége sokkal több fejlesztést, több befektetett munkát, több figyelmet és több gondoskodást igényel hátrányos helyzete miatt. Az ilyen munka el nem ismerése az esélyegyenlőség csorbulásához vezet. Jelenleg csak a képességkibontakoztató normatíva felvételére van lehetőségük, amelynek összege messze nem fedezi azt a többletköltséget, amely a gyermekek fejlődését valóban támogatná. A gyulaji iskolában nevelt cigány és nem cigány gyerekekkel bárki nyugodtan leülhet kávézni. Számíthatunk arra is, hogy majd ők fogják a nyugdíjunkat fizetni. Ha azonban az évtizedes lendület eredményeit éppen mi, törvényhozók pocsékoljuk el, az intézmény igazgatója, Kollárics Ferenc szerint a kávéból akár baseball-ütő is lehet.

Ebben a bázisiskolában, ahol 50 százaléknál magasabb a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek aránya, nem szüntethető meg az integrációs normatíva igénylése sem, mert ők éppen azon az úton indultak el, amelyet társadalmunkban mások követendőnek kellene hogy találjanak. Az itt tanítók kiváló munkájának eredményességét a tapasztalatok egyértelműen igazolják. Ha osztálykirándulásra viszik zömében cigány tanulóikat, még látszik a megdöbbenés a vendéglátók arcán, amikor viszont eljönnek, csak dicsérő szavakat kapnak. Nem kétséges, hogy az oktató-nevelő munkájukkal hozzájárulnak az előítéletek oldásához, a sokak által kívánt elfogadó társadalom megteremtéséhez. A "magyar" szülők itt nem kérték még, hogy cigány tanulót ültessenek el gyermekük mellől, a bármelyik részről elkészített farsangi tortából is közösen falatoznak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ne vegyük el az étvágyukat!

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti képviselők körében.)

Forrás: parlament.hu