BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Két ügyrendi javaslatom lenne. Az egyik arra irányulna, hogy amennyiben itt a vita folyamán fogadókészség lenne bizonyos dolgokban való megegyezésre, kapcsolódó módosító indítványokat az ülésnap végéig lehessen benyújtani.
A másik ügyrendim pedig arra irányulna, hogy amennyiben van mód és lehetőség rá, három részletben javaslom tárgyalni a módosító indítványokat. Tehát először az 1-3. szakaszig, aztán az 5-7-ig, aztán pedig 8-tól az összes többit. Az indokom az, hogy ebbe a három csomagba, mindegyikbe olyan súlyú módosító javaslatok kerültek benyújtásra, hogy esetleg az ötperces időkeret kevés kifejteni a teljes hozzászólásban az összes érvet.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés