BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Mint ahogy az első hozzászólásomban utaltam rá, az érintettek véleményét kellene ebben az ügyben kikérni.

(13.30)

Az államtitkár úr és a képviselő asszony pedig az érintettek szervezeteiről beszélt, ami sajnos nincsen dokumentálva, és az érintettek szervezetei a Fogyatékosügyi Tanács keretében tudnak erről a kérdésről dönteni. Tehát amennyiben a kormányzat nem azt mondja, hogy nem támogatja az előterjesztést - ami egyébként az érintettekkel, hiszen egyébként a benyújtott javaslat jegyzője egy érintett, akinek nyilván megvan a megfelelő kapcsolatrendszere a sorstársaival -, hanem azt mondja, hogy véleményem szerint jó vagy rossz a javaslat, és szeretném, ha a Fogyatékosügyi Tanács véleményével ki tudnám egészíteni, és ezért mint előterjesztő azt javaslom, hogy mondjuk, tegyük későbbre ennek a jogszabálynak az idevonatkozó tárgyalási szakaszát, és majd később, amikor ezt beszereztem mint kormány, mert én nagyon kíváncsi vagyok erre a dologra, akkor annak a birtokában megvitatjuk, bizottság elé terjesztjük, és akkor erről beszélünk.

De hogy egy olyan definícióval, amelyet egyébként, akik valóban ilyen problémával élnek, üdvözölnek és támogatják, ne is foglalkozzunk, ne tegyük bele, és ne tegyünk lelket ebbe a jogszabályba egy lelketlen megfogalmazás helyett, azt gondolom, ez nem túlságosan pozitív álláspont.

Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu