BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én konkrétan az 1744/4. és az 1744/11. számú módosító javaslat elfogadása mellett szeretnék néhány érvet felsorakoztatni. Ez a két módosító indítvány arról szól, hogy ha már egy olyan évben vagyunk, ami nemzetközi figyelmet irányít ezekre a jogszabály által érintett problémákra és ezekre a polgártársainkra, akik ilyen gondokkal küzdenek, és ha már elindítottunk egy fogyatékosügyi programot, akkor nyilvánvaló, ahhoz, hogy ezt javítsuk a későbbiekben, ehhez megfelelő információval kell rendelkeznünk, de nemcsak nekünk, hanem mindenkinek, aki ebben a programban részt vesz akár mint végrehajtó, akár mint a támogatások kedvezményezettje.
Ezért mi azt javasoljuk - egyébként már egy működő példa alapján, és itt a kormányzatnak a javaslatban tág mozgásteret hagytunk -, hogy jöjjön létre egy olyan munkacsoport, ahol konkrétan nevesítve látjuk a forrásait, a feladatait, és elkülönült szervezeti egységként tud működni, és azt javasoljuk, hogy ez költségvetési intézmény keretében valósuljon meg. Tehát nem azt javasoljuk, mint ahogy itt a bizottsági vitában elhangzott, hogy új költségvetési intézményt kellene létrehozni, ezt egyáltalán nem javasoljuk, hiszen a konkrét szöveg erre nem utal, hanem arra utal, hogy legyen elkülönült költségvetése, legyen elkülönült szervezeti egysége, a munkacsoportot nevesítjük, hogy munkacsoportként, és egyébként pedig azt javasoljuk, hogy megfelelően független lehessen a monitorozás rendszerének a kiépítése és ennek a folyamata és az eredményei. Ezért majd annak a költségvetési intézménynek a vezetője, amelynek keretében fog működni ez a munkacsoport, egy együttdöntési folyamat folyományaként kerüljön kiválasztásra, és itt az együttdöntési folyamat másik partnere, hogy a Fogyatékosügyi Tanács nem kormányzati oldalában részt vevő képviselők vannak nevesítve.
Egy ilyen példa működik a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézeten belül, a nemzeti egészségfejlesztési programot monitorozó munkacsoport. Egyébként ha arra kérnek javaslatot, hogy ez hol működjön, akkor erre tudok tenni javaslatot, például az NCSSZI teljes mértékben alkalmas, hiszen a megfelelő szakembergárda rendelkezésre áll, hogy rájuk lehessen ezt a rendszert telepíteni.
És igaz ugyan - és ez a vitában elhangzott -, hogy a fogyatékosügyi program nevesít hasonlót. Három helyen található az a szó, hogy monitoring a fogyatékosügyi programunkban; ez a 7. oldal, a 21. oldal és a 32. oldal. A 32. oldalon valóban van arról szó, hogy úgy rendelkezett akkor az Országgyűlés, hogy az Országos Fogyatékosügyi Tanács szervezetén belül a 67/2001. számú kormányrendelet módosításával legyen létrehozva egy országos fogyatékosügyi program monitoringbizottság. Ez egy bizottságról beszél. Én azt gondolom, hogy még a helye is jó helyen van, hiszen nekik is jó, ha tudják figyelni ezt a programot, de a mi módosító javaslatunk egy monitoringrendszer üzemeltetéséről beszél.
Egy bizottság önmagában kevés. Tehát ahhoz, hogy ez a bizottság megfelelő adatokat kapjon, ahhoz kell egy rendszer. És a monitorozás nem ott kezdődik, hogy fölállítunk egy bizottságot, hanem ott kezdődik, hogy van egy megfelelő szakértői csapat, amely már a pályázat, már a program megindulásakor kijelöli azokat a mérőpontokat, azokat a jellemző indikátorokat, amiket egyébként figyelni szükséges ahhoz, hogy meg tudjuk majd mondani, hogy hogyan is működik ez a program. Tehát ez egy kicsit komplexebb, és ez megint egy uniós példa, hogy ez hogy tud működni.
Tehát az nem jó, hogy ha majd valamikor létrehozunk egy bizottságot, amikor már egyébként minden elindult, és majd utólag kell kitalálnunk, és erre jó példa, hogy például ezt a kormányrendeletet sajnos nem sikerült azóta sem módosítani a fogyatékosügyi programban meghatározottak szerint, pedig már egy év eltelt.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés