DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Két rövid megjegyzést, ha szabad ebben a két percben tenni.

Az egyik: még mindig az életképességi határ ügye. Azt hiszem, öntsünk tiszta vizet a pohárba, hogy mit is jelent ez. Az AVOP program mellékletében több oldalon keresztül sorolja, hogy melyik ágazatnál egyhektárnyi terület, illetve egy állat mekkora SFH-t termel, ez diktált standard fedezeti hozzájárulás. Tehát ha ezeket egy gazdaságban összeadjuk, akkor jön ki vagy jöhet ki az a bizonyos határérték. (Gőgös Zoltán bólint.) Én erre mondom, így értem, hogy ez a komplex szám olyan magas, még egyszer mondom, hogy a regisztrált gazdaságoknak a 80 százaléka így számítva sem tud pályázatot beadni beruházástámogatásra. Ezt a helyzetet én abszurdnak tartom, hogy az élethivatásszerűen mezőgazdaságból élő gazdaságok 80 százaléka eleve kizárt ebből a lehetőségből. Tehát az adatokat én onnan vettem, az önök és az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatait ismertettem.

A másik: Demendi kollégának szeretném szelíden jelezni, bár ő is nyilván pontosan ugyanígy gondolja, hogy az EU szektorsemlegessége nem azt jelenti, amit itt sokan szeretnének ebbe belelátni. Ez azt jelenti, hogy felkínál egy étlapot, különféle eszközökkel, negyven-egynéhány jogcím van az EMVA-rendeletben, a vidékfejlesztési rendeletben, és az adott ország - megvitatva a vidékével és a gazdatársadalmával - dönti el, hogy ezek közül a források közül melyiket akarja igénybe venni és melyiket nem.

Én azt vitatom, hogy ez a vita itt, Magyarországon a gazdatársadalommal ilyen mélységig nem folyt le, ezért kicsit csodálkozom, amikor Herbály képviselőtársam azt mondja, hogy ő a társadalom álláspontját képviseli. Nem tudom, hogyan mérte le a társadalom álláspontját ezekben a kérdésekben, mikor a társadalomnak nem volt alkalma eddig még, hogy véleményt nyilvánítson ezekről a kérdésekről.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu