HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szeretnék nagyon komoly vitába keveredni Ángyán képviselő úrral, csupán szeretném emlékeztetni, amit a múltkor is elmondtam, hogy mi, a kormányoldal is a vidék társadalmának fejlesztését kívánjuk ebből az összegből megoldani. Természetesen nekünk figyelembe kell venni azoknak a társadalmi egyeztetéseknek a végeredményét, ami azt hozta, hogy az első stratégiai célra 47 százalékot kell szánni, és bár én tisztelem professzor úrnak az álláspontját, de professzor úrnak is tisztelnie kell a társadalom álláspontját, és elmondhatja még tízszer, százszor, ezerszer, engem személy szerint akár meg is győzhet, de nekünk az a feladatunk, hogy odafigyeljünk a társadalom véleményére.

Ami pedig a nyilvánosságot illeti, úgy gondolom, azzal mindig kimegyünk a társadalom felé, amivel lehet, és amikor visszajön az Uniótól ez a jóváhagyott program, akkor nyilván továbbmegyünk a nyilvánosságba.

És végül még egy dolgot. Én el tudom fogadni, hogy az a szervezet, amelyet professzor úr képvisel, a kis- és a középüzemeket tekinti fő támogatandó célnak, de nekünk figyelembe kell venni azt, hogy egy versenyképes mezőgazdaságban igenis a nagyüzemeknek van helye és szerepe. Úgyhogy maradjunk annyiban, hogy mi azt gondoljuk, hogy az esélyt meg kell adni a kis- és középüzemeknek, azonban a nagyüzemektől sem kell elvenni a lehetőséget. Természetesen, hogy tisztázzam, nem latifundiumokra gondolunk, amikor ezt valljuk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu