PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A 2. és a 3. pontban lévő módosítási javaslathoz szeretnék annyit hozzátenni a Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként, hogy örülök, hogy a benyújtott tíz módosító javaslatból végül is kettőt támogatott a kormány. Az első vitaszakaszban tárgyaljuk azt a kettő, statisztikát javító módosítást, hiszen a statisztikát javítja, hogy kettőt már a tízből támogat a kormány.
Ha megnézzük ezt a két módosító javaslatot, akkor azt gondolom, hogy a 2. számú módosítási javaslat, ami a rendszerszerű, illetve az alkalmi személyi segítség feltételeit bővíti ki, az mindenféleképpen támogatandó módosító javaslat. Hirt Ferenc képviselőtársam néhány perccel ezelőtt egy másik módosítási javaslatról beszélt, amelyet egy másik szakaszban fogunk majd vitatni. Ott majd a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében szeretném hozzátenni az álláspontunkat. Most ezt azért nem teszem meg, mert akkor nem elég házszabályszerű, és az elnök úr ismét megintene.
Mindenesetre örömömet fejezem ki, hogy van két olyan módosítási javaslat, amit már támogatnak a kormánypárti képviselőtársaim és a kormány is. Remélem azt, hogy ezt tudjuk növelni, és a végén minden parlamenti frakcióban ülő képviselő az igen gombot fogja tudni megnyomni ennél a fontos törvénymódosításnál. Ezért kérem a képviselőtársaimat, hogy amennyiben tudjuk, akkor esetleg kapcsolódó módosító javaslatokkal tegyük még pontosabbá, még jobbá ezt a törvényt, amiről a tisztelt Ház falai között most vitatkozunk.
Köszönöm megtisztelő figyelmünket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés