TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Hölgyeim! Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magam is egy ünnepről szeretnék szólni, amelynek színei kevésbé borúsak, és talán nem hatja át annyira az aktuálpolitika, mint - ahogy az imént hallottakból kitűnt - március 15-ét.
Hiszen két nap múlva, mint ahogy minden évben mindig, férfitársaim virággal és ajándékokkal köszöntik majd a feleségeket, párjukat, az anyákat, a nagymamákat, a lányokat és a kolléganőiket. Ott lesz ebben a napban az őszinte szeretet és tisztelet, mint ahogy, valljuk be, kissé a bujkáló lelkiismeret-furdalás is. A tisztelet és szeretet mindazért, amit az év napjain kapunk a nőktől, a gondoskodásért, a meleg mosolyért, a naponta vállalt gondokért, a család melegéért, a munkahelyek békéjéért, a simogatásért és a szívvel adott tanácsért.
A két nap múlva elmondott szép szavak reményeim szerint őszinték lesznek, őszinték és nem kényszeredettek, hiszen a férfiak mindegyike tudja, hogy e napon nem az úgymond kötelező szeretetet kell jelentenie a virágnak. Kevés olyan ünnepünk van, mint a március 8-ai nőnap, amely az elmúlt szűk két évtizedben valódi ünneppé vált. Valódi ünneppé, melyet nemcsak a naptár diktál, hanem a szív és az érzelmek, a mindenkiben lévő és megújuló szándék, hogy férfiként jelezze: nők nélkül élni nem lehet, és nem is érdemes.
Nőként pedig ennek a viszonzása, az e napon talán gyöngédebb mosoly, a több kedves szó. A két nap múlva virággal siető férfitársaim bizonyára tudják majd, hogy ezt az ünnepet nem ők éltetik és teremtik újra évről évre, hanem mindannyian: nők és férfiak, a szeretet és a tisztelet, a hála és a köszönet. Ünneppé a szándék teszi tehát majd évről évre ezeket a napokat, nem pedig a kötelező protokollmosoly.
A legtöbben tudjuk, hogy jóval több mint száz éve nem a tisztelet és a szeretet gondolata teremtett alkalmat az ünnepre. Az alávetettség és az esélyek különbsége vitte az utcára az amerikai munkásnők tízezreit, hogy egyenlő elbánást követeljenek a munkahelyeiken. Így lett az ünnep a múlt század elejétől az egyenlő esélyeket követelő nők napja, és mindazoké, akik ezt férfiként vagy nőként maguk is így gondolják.
Az ünnep változik, hiszen a közösen teremtett, új tartalmú ünnepben sokkal több a nagyon erős gyengéd nemnek szóló tisztelet, mint a politikai gesztussá emelt szándék. Az ünnep tehát már új, de új a nők helyzete. Változó világunk a lehetőségeket változtatta meg, a célokat nem.
A tisztelet és szeretet mondatai közé talán elfér az ENSZ főtitkárának 2006-os üzenete, mely politikai nyilatkozathoz illően kevés érzelemmel, de nagy súllyal fogalmaz. A nemzetközi közösség, úgy tűnik, kezdi megérteni az alapvető fontosságú alapelvet, hogy "a nőket ugyanannyira érintik a XXI. század kihívásai, a gazdasági és szociális fejlődés, a béke és a biztonság terén is, mint férfitársainkat, sőt, azt is mondhatnánk, hogy ezek hatása a nőkre gyakran erősebb formában is megjelenik". Eddig az idézet, mely a nők részvételét tartja fontosnak a döntéshozatalban, de talán nem ünneprontás felemlíteni a kisgyermekes anyák helyzetét, a bérezést, a nagyon is ismert üvegplafonelvvel.
Nem felesleges, hogy tudjuk, a tiszteleten és szereteten túl jócskán vannak közös dolgaink is az ünnepen kívüli napokon. Mindenekelőtt talán az, hogy közös gondolataink változzanak tovább, hogy ne engedjünk a leegyszerűsítéseknek, sem azoknak, amelyeket a média, sem azoknak, amelyeket a nem körültekintő közvélekedés sugall: a családanyáról, aki választani kényszerül a hivatás és a karrier, valamint a család között; a szingliről, aki tudatosan választja a pár nélküli, család nélküli életet, a felelősség vállalásának elkerülésére, mondják; a harcos feministáról, aki mindenekfelett követel jogot, nem elfogadva benne a férfit, mondják; és a nagyiról, akinek a birodalma a konyha, és ott, és csak ott tudjuk látni.
Miközben a családanya nem kell hogy válasszon hivatás és család között, ha a család és mi, férfitársaim is melléállunk; miközben az életüket egyedül élők háromnegyede párkapcsolatot akar, és ezt házasságban képzeli el; miközben a női jogokért kiálló nő csak látja társai méltatlan helyzetét, szót emel értük, de nem ellenünkben, férfitársaim. És miközben a drága nagyi, természetesen a konyhai birodalmában, füléhez emeli a mobiltelefont, hiszen változik ő is a korunkkal (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), mint ahogy mindannyian.
Nos tehát, van közös dolgunk elég. Az ünnep alkalmából talán nem haszontalan ezt átgondolni, megtartani az ünnepet, és tisztelettel fordulni a feleségek, lányok, anyák, nagymamák felé, szeretetet adni szeretetért. Ez talán a legfontosabb: ünnepelni március 8-án, de (Az elnök újból csenget.) az év 364 napján okosan, bölcsen, közösen dönteni kicsi és nagy dolgainkról.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés