DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter: Nagyon nehéz egy percben ezekre a féligazságokra vagy igaztalanságokra válaszolni, tisztelt képviselő úr. Két bővített mondatra futja csak.

Az egyik: szeretném a figyelmét felhívni arra, hogy az azonos fenntartóhoz tartozó intézmények, amilyenek a főváros által fenntartott kórházak, a korábbi törvények és egyéb jogszabályok alapján szabadon csoportosíthatják át feladataikat egymás között, és más tulajdonos fenntartókkal is továbbra is feladatátadásban megállapodhatnak, amit csak bejelenteni kell az egészségügyi miniszternek.

A másik bővített mondatom, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, tisztelt képviselő úr: nemekből nem lehet építkezni. Ön azt mondta, el kell utasítanunk ezt a reformot. Nekem az a javaslatom, kérésem a betegek érdekében, ne mondjanak mindenre nemet, tárgyaljunk, beszéljük meg, hogyan lehet jobbá tenni a betegek számára a fővárosban és vidéken egyaránt az egészségügyi ellátást.

(15.30)

Biztosan nem úgy, hogy mindig az ellenzék mindenre csak nemet mond, sokszor anélkül...(Babák Mihály: Nem igaz!)

Forrás: parlament.hu