GÁL J. ZOLTÁN, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hát, képviselő úr, messziről indított, mély, átfogó és összetett azonnali kérdést tett fel. Ami a kommunikációval kapcsolatos fenntartásokat illeti, való igaz, hogy bizonyos kormányok Országimázs Központtal, Happy Endnek juttatott milliárdokkal sokat tettek a szó lejáratása érdekében, mi megpróbálunk ezen változtatni. (Dr. Pósán László: Zsebből vedd ki a kezed! - Megtörténik. - Dr. Fónagy János: Úgy bizony!) Például azzal, hogy az európai uniós forrásokat, tehát nem a magyar adófizetők pénzét, hanem az Európai Unió által adott forrásokat arra költjük, hogy Magyarország jövőbeni sikerét biztosítsuk. Ennek a sikernek pedig az a záloga, hogy ha az Új Magyarország fejlesztési tervben minél több pályázó minél sikeresebb pályázatokkal vesz részt. Ezt ön is tudja, én is tudom.
Ehhez szükséges használni azokat a marketing-kommunikációs eszközöket, amelyekre egyébként az Európai Unió megfelelő forrásokat biztosít Magyarország számára.
Az ön által kifogásolt kampány, annak is két eleme, azokról a sikeres projektekről szól, amelyek folytatásra méltóak, és amelyekre az Új Magyarország fejlesztési terv lehetőséget is teremt. Olyan projektgazdák vállalták mindenféle juttatás nélkül a szereplést ebben a kampányban, akiknek a nevéhez, intézményéhez ilyen sikeresen megvalósított fejlesztési programok kötődnek. Így került a kampány egyik plakátjára az út- és közútfejlesztési igazgatóság vezetője, akinek projektgazdasága alatt 56 milliárd 309 millió forint értékben több mint 195 kilométer út felújítására került sor az elmúlt években. Azt gondolom, ez egy igazi siker, és folytatásra méltó.
A másik példája pedig, engedje meg, azt kell mondjam, hogy megmosolyogtató. Nagy szerencsének tartom, hogy a projektgazdák között fővárosi illetékességű vállalkozó végül nem került a plakátra, mert a Fidesz jelentős kampányt indítana ez ügyben, hiszen a miniszterelnök úr is Budapesten él. Azt hiszem, ennél magasabb színvonalú vitákra tartják fenn az Országgyűlést.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés