DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Többen szóba hozták, hogy mit is érint ez a törvényjavaslat. Tény, hogy érinti a polgári perrendtartásról szóló törvényt, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyáról, valamint az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló törvényeket.
A vitában elhangzott, sőt módosító indítvány formájában is bizottságunk elé került az a kifogás, amely szerint össze nem tartozó, úgymond salátatörvény került megengedhetetlen módon elénk. Szeretném tájékoztatni tisztelt képviselőtársaimat, hogy az alkotmányügyi bizottság egyetértett abban, hogy ez a módosító indítvány és az abban megfogalmazott kifogás nem megalapozott, ennek következtében egyharmadot sem kapott a módosító javaslat.
És vajon miért is döntöttünk így? Nem valamifajta elfogultságból, hanem azért, mert gondolom, valamennyien tisztában voltunk azzal, hogy ténylegesen milyen megállapításokat, követelményeket rögzít a felemlített 4/2006-os alkotmánybírósági határozat.
Az alkotmánybírósági határozatból csak két kérdést szeretnék kiemelni. Az egyik az, hogy ebben az ügyben az indítványozó csak kizárólag a költségvetési törvényhez kapcsolt további törvényjavaslatokat, törvényjavaslati részeket tette kifogás tárgyává, amely tekintetében az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a költségvetési törvény sajátos jogi jellege és különleges alkotmányos szerepe következtében kiemelkedő gazdasági és politikai jelentősége van, ezért eltér más törvényektől rendeltetését, természetét és jellegét illetően.
Ugyanakkor megállapította azt is, sőt úgy fogalmaz, hogy az Alkotmánybíróság ismételten hangsúlyozza: az önmagában nem kifogásolható, ha egy törvény számos, tárgyával tartalmilag szoros kapcsolatban álló törvény módosításáról rendelkezik. És akkor itt föltehető a kérdés, hogy nem függenek-e össze az igazságszolgáltatás működésének, eljárásának szabályait tartalmazó törvények. Meggyőződésem szerint igen, összefüggenek. (Dr. Vitányi István csóválja a fejét.) Látom, Vitányi képviselő úr, hogy nemlegesen jelez vissza. Bár szerintem igen, de ha mégis megengedjük, akkor folytatódik az Alkotmánybíróság megállapítása, hogy önmagában az sem nyilvánítható alkotmányellenesnek, ha valamely törvény számos más, tárgyukban össze nem függő törvény módosításáról szól.
Én úgy gondolom, hogy mindezek alapján ezt a kérdést valószínűleg lezárhatjuk. Mindezen túl azzal magam is egyetértek, hogy könnyebb, elegánsabb, hogyha olyan törvényt lapozhatunk, és olyan módosító indítványt láthatunk, amely csak és kizárólag az alapul szolgáló törvényt érinti.
Viszont kétségtelen tény, hogy ez a törvénymódosító javaslat komoly változást jelent, merthogy egy komoly változást követ, ráadásul ezt úgy teszi, hogy két komoly követelményt teljesíteni tud: változatlanul arányos marad a bíróságok arányos leterheltsége, és mindezen túl megmarad az ügyfélbarát illetékesség. Ráadásul mintegy bónuszként megcáfolja azokat a regionalizációval szemben korábban megfogalmazott vádakat, amelyek arról szóltak, hogy az ügyfelek számára az ügyintézés elnehezül, nagy távolságokra lesznek kénytelenek utazni akár a kérelmet intézve, akár a jogorvoslatot igénybe véve. Hiszen tapasztalhatjuk, hogy a regionalizáció eredményeként is az ügyfelek változatlanul ugyanazon a helyen érhetik el az ügyintézőket, adhatják át beadványaikat, kaphatnak tájékoztatást ügyükről, és a jogorvoslat sem válik terhesebbé.
A másik komoly szabályozási tárgy tekintetében, vagyis ami a fogalmazói alkalmazás feltételeit érinti, én úgy gondolom, hogy az is indokolttá teszi, hogy támogassuk ezt a javaslatot, hiszen éppen a napokban lehetett hallani olyan megállapításokat, amelyek arról szóltak, hogy a bírói szervezetben, a bírók körében volt olyan időszak, amikor kontraszelekciónak nevezhettük azt a kiválasztási folyamatot, aminek eredményeként bíróvá érhettek jogi egyetemet végzett kollégák. Én úgy gondolom, hogy nagyon fontos, hogy ez a jövőben ne fordulhasson elő, és a kontraszelekció helyett valódi verseny legyen a kiválasztás alapja.
És bármennyire kritika tárgyát képezte az ügyészségi szolgálati viszonyról szóló, illetve a kapcsolódó törvény, én fontosnak tartom azt is, hogy az étkezési hozzájárulás mértéke tekintetében történik szabályozás, hiszen ez egyrészt pontosítja a korábbi nehézkes, külön számításokon alapuló szabályt, másrészt - és talán ennek örülhetnénk is - azt biztosítja külön megállapodás, alku nélkül, hogy a maximális adómentes mértékig juthatnak hozzá a törvény hatálya alá tartozó alkalmazottak ehhez a juttatáshoz.
Összességében az MSZP frakciója támogatja a törvényjavaslatot, és arra kérem képviselőtársaimat, hogy maguk is ezt tegyék. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés