ÉKES ILONA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság múlt héten tárgyalta meg az Országos Rádió és Televízió Testület 2006. évi tevékenységéről szóló beszámolóját. Bizottságunk tagjait elsősorban az ORTT tevékenységének emberi jogi aspektusa érdekelte, nevezetesen az, hogy a testület tevékenységével mennyiben járult hozzá az alkotmányos alapjogok érvényesüléséhez, azok fejlődésének előmozdításához.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, a helyzet eléggé elszomorító. Álláspontunk szerint az ORTT erőtlenül működik; bár fellép bizonyos törvénysértésekkel szemben, de nem használja ki a testület teljes mozgásterét, ezáltal a kiszabott szankciók nem érik el a kívánt hatást, a műsorszolgáltatók nem változtatnak káros gyakorlatukon. Hiába kerülnek bizonyos műsorok újra és újra a testület elé, nem végez mélyreható, rendszeres vizsgálatot a visszaesőnek is nevezhető műsorok esetében, holott rendszeres és mélyreható vizsgálattal el tudnák érni, hogy ezek a műsorok vagy későbbi időpontban kerüljenek sugárzásra, vagy más tartalmakat hordozzanak.
Ne mondja senki, hogy az ORTT-nek nincs eljárási lehetősége például a TV2 teletextjén megjelent pedofil hirdetésekkel szemben. Számos műsorszolgáltatóról is megállapítható, hogy napközbeni műsorai károsak a kiskorúak egészséges fejlődésére, a testület mégis csak bírságol, más szankciót nemigen alkalmaz. Mára eljutottunk oda, hogy ezek a műsorszolgáltatók betervezik költségvetésükbe a bírságot. Feltehető tehát a kérdés, mit ér az ilyen szankció.
Álláspontunk szerint a médiatörvényben előírt kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye nem azonos az egyharmad kormány, egyharmad kormánypárt és egyharmad ellenzék megjelenésével. Ezért az ORTT-nek ezt a fajta vizsgálati módszerét eleve elfogadhatatlannak ítéljük.
De ha már a vizsgálatoknál tartunk, a bizottsági ülésen elnök úr szóbeli kiegészítéséből sem derült ki számunkra, hogy a testület mi alapján rendel el vizsgálatokat. A beszámolóból számunkra úgy tűnik, hogy az egyetlen szempont sajnos a politikai. Nem lehet ugyanis másképp értelmezni, hogy olyan műsorszolgáltatók hírműsorait miért nem vizsgálják, ahol az egyharmad-egyharmad-egyharmados arányt is messze fölülmúlóan reprezentálták magukat a kormánypártok. Kimutathatóan ilyen volt például a választási időszakban az MTV reggeli műsora, a Nap-kelte.
A politikai motiváltság képét erősíti az ORTT pályázatainak nyertesi köre és egyes, a kormányoldal holdudvarához tartozó műsorszolgáltatók díjának csökkentése is.
Van még egy szempont, ami miatt a Fidesz és a KDNP képviselői számára nem elfogadható az Országos Rádió és Televízió Testület 2006. évi tevékenységéről szóló beszámolója.
Tisztelt Képviselőtársaim! Két, az Országgyűlésnek közvetlenül alárendelt szerv, nevezetesen az ügyészség és az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese is megállapította, hogy törvénysértően került sor a két országos kereskedelmi televízió szerződésének meghosszabbítására. Ehhez képest az Országos Rádió és Televízió Testület semmit sem tett a törvénysértés megszüntetéséért.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy vélem, a szerződéshosszabbítás kérdésében elmaradt önkritika olyan arrogancia, ami már önmagában hitelteleníti az ORTT 2006. évi tevékenységét, és ezáltal megakadályozza annak elfogadhatóságát.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés