ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Először is engedje meg, hogy örömmel nyugtázzam azt, hogy egyetértünk a képviselő úrral abban, hogy az informatikai tudás, ennek a felhasználása ma már az oktatási rendszerben is egyre inkább szükségessé és elengedhetetlenné válik, és azon kell együtt gondolkoznunk, hogy hogyan lehet a megfelelő feltételeket megteremtenünk, és hogyan lehet ehhez a szükséges eszközöket és képzettséget biztosítani.
Ami az eszközöket illeti, a képviselő úrral eltérő módon értelmezzük a Sulinet Expressz program tanulságait, hiszen ez a program jelentősen növelte az internettel és a számítógéppel való lefedettséget Magyarországon. Több tízezer pedagógus jutott számítógéphez ennek a programnak a keretében. Azt gondolom, ez jelentős hozzájárulás volt ahhoz, hogy saját tulajdonú számítógéppel is rendelkezzenek a pedagógusok.
Az ma már természetes, hogy minden intézményben rendelkezésre állnak számítástechnikai eszközök, de bizony abban van közösen feladatunk, hogy növeljük ezt a fajta informatikai ellátottságot. Éppen erről szól az a fajta informatikai program, amelyet a miniszterelnök úr meghirdetett évnyitó beszédében, és amelyet a Fidesz részéről azóta sajnos számos támadás ért, pedig ennek a programnak éppen az a lényege, hogy megfelelő eszközöket, megfelelő lehetőségeket biztosítsunk az iskolai munkában az informatika felhasználására.
Ami pedig az illetményrendszert és a képesítési követelményeket illeti, bizonyára a képviselő úr is tudja, hogy már 1997 óta van egy olyan illetménykiegészítés, amely azokat a pedagógusokat illeti meg, akik az informatikai eszközöket használják, ezekkel dolgoznak. Szeretnénk akkor, amikor az új közalkalmazotti illetményrendszer kiépül, ennek a logikájára további illetménykiegészítéssel, többletjövedelemmel elismerni az informatikai eszközök megfelelő színvonalú, tanúsított használatát.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés