BORENSZKI ERVIN (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Ángyán képviselő úr föltette azt a költői kérdést, hogy kulcskérdés a vidékfejlesztésben, hogy hová kerül ez a forrás. Nógrád megyéből jövök. Nógrád megyében nem jellemző, hogy a nagytőkés agrárbefektetők sűrűn szaladgálnának, ezért mondanék egy jó példát talán, hogy hol lesz jó helyük az ilyen forrásoknak.

A '90-es évek elején az ecsegi és a kozárdi családok összefogásával létrejött egy egyszerű agrárvállalkozás, amely kezdetben mintegy 30 hektár, kárpótláson visszaszerzett földön, tönkrement áfészból megvett boltban kocsmát és szeszfőzdét üzemeltetve indult. Az évek során számos céget, helyi termelőt integráltak. A gazdálkodás jelenleg 1100 hektáron folyik, Kozárd és Ecseg határa ma már nem hasonlítható a 10-20 évvel ezelőttihez: völgyzárógátas víztározó, barackos-, szilvás-, almáskertek, ribiszkeföldek, domboldali mangalicafarm és agroturizmus keretében gyönyörűen felújított falusi házak jelzik az alvó, elfelejtett vidék új lehetőségeit.

Új, pragmatikus, térségformáló fejlesztési programjuk középpontjában a korábbi gabonanövények helyett a következő években több ezer tonna gyümölcsaszalvány, természetes gyümölcskészítmények, pálinka, mangalicaszalámi, hidegen sajtolt étolajak, tiszta virágmézek sorakoznak. Az elmúlt tíz évben megvalósított több mint 2 milliárdos fejlesztési program eredményeként az Agroszervíz Csoport a térség jelentős munkahelyteremtő beruházásává vált. Kulturális és ifjúsági projektek, kulturális, gasztronómiai fesztiválok, almavirágünnep, magyar ízek, magyar színek, kozárdi művészeti napok megvalósítása teszi élhetőbbé, kedveltté az érintett falvakat. Talán ilyen helyekre jó helyre megy ez a pénz.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu