DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Két megjegyzést Magda Sándor képviselőtársam megjegyzéséhez, ha szabad tenni. Mániákusan emlegeti, mintha mi összefogás-ellenesek lennénk. Éppen ellenkezőleg, a kicsinek akkor van esélye, ha a piacra jutásban olyan méretet tud produkálni az összefogás révén, hogy versenyezhet a naggyal. De, kedves Magda Sándor barátom, ez nem azt jelenti, hogy a termelésben kell több ezer hektáros egységeket, latifundiumokat létrehozni, ahogy ezt önök képzelik, magyarán: nem tőkés társaságoknak kell a földet odaadni.

A másik, amit emleget: pályázni kell, és tanácsadók fogják segíteni a gazdákat. Akkor erre hadd mondjak egy konkrét példát, milyen erőteljesen fogják segíteni a gazdákat a pályázásban. Az Új Magyarország vidékfejlesztési program egyes versenyképességi tengelyén szaktanácsadási szolgáltatás igénybevételére - most figyeljenek! - 0,7 százalék, azaz 9 milliárd áll összesen a hét évre az összes gazdának rendelkezésre. Erre pedig a kicsiknek van szükségük, kedves Magda képviselőtársam, mert akinek százezer hektárja van, az maga alkalmaz külön embereket erre.

Ezért van az, hogy ide nem tesznek pénzt, kedves képviselőtársaim, így tehát nem tudnak pályázni a kisebbek.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu