HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Ángyán képviselő úr többedik alkalommal mondja el, hogy ez a program nem került a parlament elé, nem volt társadalmi egyeztetés. (Font Sándor: És még mindig nem értitek! - Dr. Magda Sándor: Aki összekeveri az üzemméretet a birtokmérettel. - Dr. Latorcai János: Egyik felszólaló a másikról rosszat ne mondjon!) Csak szeretném mondani, hogy most minimum harmadik alkalommal volt lehetősége a képviselő úrnak, hogy elmondja ugyanazt, és elmondja azt, hogy itt az arányok nem olyanok, mint amilyet ő szeretne.

El kellett volna jönni azokra a találkozókra, amikor előkészítette a kormány az Új Magyarország vidékfejlesztési tervet, és akkor most tudná a képviselő úr, hogy még ennél is másabb arányokat, az egyes tengely magasabb arányát kívánták azok a termelők, akik nem a tőkebefektetőket képviselték, hanem saját magukat.

A szövetkezéssel kapcsolatban elmondtam máskor is, most is mondom: nem elsősorban pénzkérdés szövetkezni, gazdasági szükségszerűség. És ha úgy gondolják a tészek, bészek, ha úgy gondolják a magánemberek, a magángazdálkodók, hogy könnyebb lesz nekik termelői csoportba szövetkezve gazdálkodni, akkor ne azt nézzék, hogy csak 15 milliárd forint van erre, mert az azért nem kevés pénz, hanem fogjanak össze. (Jakab István: Ki mondta ezt? Nem mondta senki! - Gőgös Zoltán: De mondta, most az Ángyán...)

Egyébként máskor is elmondtam, azt gondolom, hogy nagy lehetőség van ebben az Új Magyarország vidékfejlesztési tervben, nagy a szükségszerűség arra, hogy ezt kihasználják a gazdálkodók és a települések. A harmadik pedig az, hogy nekünk az a felelősségünk, képviselő úr, hogy a saját érdekkörünkben segítsük az embereket, hogy megértsék ezt. Egyébként, hogy egyértelmű legyen a dolog, én felajánlom a képviselő úrnak, jöjjön el velem a választókörzetbe, üljünk le együtt a gazdákkal, és beszéljük meg ezt a dolgot.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Gőgös Zoltán: Így van! - Folyamatos közbeszólások.)

Forrás: parlament.hu