DR. BÁRÁNDY GERGELY, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság megtárgyalta és általános vitára alkalmasnak tartotta a T/2593. szám alatt benyújtott törvényjavaslatot. A bizottság tagjainak egyhangú véleménye szerint a törvényjavaslat az Európai Unió 2005. évi kerethatározatának megfelelően szakszerűen került megalkotásra.

Két kérdés merült fel az alkotmányügyi bizottság ülésén, amely során kérdések is megfogalmazásra kerültek, illetve amely során véleményeket is közöltek a képviselők, illetve a kormány képviselője. Az első ilyen kérdés az volt, hogy hogyan tudja, mondjuk, egy kisváros szabálysértési előadója - konkrétan Kisújszállás került szóba - eldönteni azt, hogy fennállnak-e a jogsegély feltételei. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium osztályvezetője válaszában kiemelte, hogy nyilvánvalóan a jogszabálynak megfelelően a Legfőbb Ügyészséghez lehet fordulni, amely minden jogszabályi tájékoztatást megad majd az eljáró hatóságnak, szabálysértési előadónak. Azt is kiemelte, hogy amennyiben ez szükséges, itt nem jogszabályi szintű, hanem belső utasítások tekintetében lehet ezt a tevékenységet tovább segíteni, tehát így tud ezzel a problémával majd a szabálysértési előadó megküzdeni.

A vita során felmerült továbbá, miért rendelkezik úgy a jogszabály, hogy amikor a végrehajtást átveszi Magyarország, akkor 70 euró az értékhatár, ami fölötti bírságot köteles átvenni, és miért van az, hogy végrehajtás átadásakor legalább 150 euró ez a határ, ami alatt nem lehet átadni a kiszabott bírság végrehajtását.

Erre is adott választ az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium előadója, de úgy gondolom, hogy ez csak részben győzte meg a képviselőtársakat. Várható, hogy módosító indítványok kerülnek majd benyújtásra. Mindezzel együtt azonban az alkotmányügyi bizottság egyhangúlag általános vitára alkalmasnak tartotta a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP-frakció soraiból.)

Forrás: parlament.hu