DR. NYUL ISTVÁN (MSZP): Államtitkár Úr! Köszönöm szépen a választ. Amikor egy idősödő társadalomban azt mondjuk, hogy a kétfajta ellátórendszer - az egyik az intézményes, bentlakásos rendszer - mellett az otthoni ellátásnak a biztonságát és meglétét akarjuk erősíteni, akkor azt hiszem, a falugondnok, a szociális munkás, a házi betegápolás és az egészségügyhöz való hozzáférés mellett ez a jelzőkészülékes rendszer rendkívül fontos és rendkívül szükséges dolog.
Elmondhatom azt, hogy a saját kistérségemben több száz ilyen készülék van kint idős embereknél, és a hívások java része indokolt. Az indokoltságot az igazolja, hogy a hívások mintegy 80 százaléka krízishelyzetben lévő embereknél vagy krízisből adódóan történt, ahol is nagyon sok esetben a beavatkozás vagy a szükséges hívás, sok esetben az orvos és a mentő hívása életet mentő dolog volt. Egy idős embernél egy elesés önmagában életveszélyes állapot tud lenni, tehát ennek a rendszernek a bővítése, úgy gondolom, mindannyiunk számára kívánatos, és örülök ennek a válasznak.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés