DR. GYENESEI ISTVÁN (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az az igazság, hogy mintegy fél órával ezelőtt már elnök úr jelezte, hogy majdnem következik a független képviselő, és azóta néhány képviselőtársam egymással párbeszédet folytatva ugyanazt ismételgette, mintha nem tudnák vagy nem akarnák elfogadni a másik oldalnak az érvelését, pedig mindenki tudja, hogy egy és ugyanazon kérdésről beszélünk. Ráadásul kevés olyan dolog van ma a társadalomban, amiben olyan mértékű összefogásra, összehangolt cselekvésre lenne szükség, mint éppen a drogprevenció vagy éppen a kábítószer elleni küzdelem. Ráadásul ugyanarról beszélünk, és ugyanazt szeretnénk megvalósítani.

Egy furcsa és egészen paradox helyzet körvonalazódik már az előterjesztésben, a jelentésben, a beszámolóban és itt a vitában is, aminek a lényege talán abban foglalható össze, hogy miközben kétségtelen tény, hogy a nemzeti stratégiai program eredményeként erősödött és szervezettebb lett a prevenció, ugyanakkor és egyszerre és egy időben emelkedett a felhasználás, növekedett a kipróbálók száma, mondhatnám azt is, hogy tömeges lett a jelenség ez idő alatt. Akkor most eredményes volt-e a stratégia, vagy sem? Én azt mondom, hogy feltehetően - és itt a kérdés költői lehet csak - nem is tudjuk megválaszolni, mert nem tudjuk, hogy mi lett volna akkor a hatás, ha nincs ilyen stratégia. Milyen mértékben emelkedett volna? Lényegesen nagyobb mértékben? Vagy csak éppen elenyésző arányban? Az biztos, hogy még mindig nem elégséges, amit tettünk, és még mindig nem elégséges, ahogy tesszük. Időben kell lépni.

Nyilván ez közhelynek tűnik, de van egy óriási előnyünk, éspedig a nemzetközi tapasztalat. Egy sor ország előttünk jár a drogprevenció, a drogfogyasztás problémájának kérdésében, a megelőzési harcban; jó lenne, ha azokat a tapasztalatokat fel tudnánk és fel akarnánk használni, a politikai elkötelezettségtől függetlenül. Egy biztos, hogy nem őszinte a szembenézés, és nincs meg az őszinte szembenézés feltétele sem jogi szempontból - számos hozzászólás érintette ezt -, sem morális oldalról, sem pedig - nyugodtan mondom most már a vitát hallgatva - politikai oldalról.

Talán a legfontosabb, amiben előre lehetne lépni, az a működő közösségek megteremtése vagy a meglévő közösségek erősítése. A közösségeknek különös felelőssége és különös lehetősége van abban, hogy az egyénre hassanak. Egyenként és külön-külön a társadalom egyes tagjait, akiket valamilyen formában megérint a drog, nem lehet hatékonyan kezelni és megközelíteni, a közösségek nélkül nem lehet vele foglalkozni. A közösségeknek egyszerre és egy időben van pozitív hatása is, és lehet negatív hatása is. Ezért a közösségek pozitív erejét kell vagy kellene erősíteni e vonatkozásban is.

Tudnak-e és akarnak-e a közösségek kihívást adni a közösség tagjainak? Mert a kihívás jelenthet aktivizálást is. Ez tartja össze a közösségeket. És teljesen mindegy ebből a szempontból, hogy ez egy civil közösség, egy egyházi közösség, egy családi közösség vagy éppen a civil világban, mondjuk, a sport lehetősége, amely nem kevés anyagi ráfordítást igényel, ha ezt valahol a drog elleni prevencióban a jelenleginél hatékonyabban akarjuk felhasználni.

(13.50)

Megint eljutottunk a pénz szerepéhez, ahhoz, hogy jó lenne, ha a ráfordítás, ami esetenként hiányzik, több lenne, de azzal kell főzni, ami van, és ebből kell kihoznunk a legtöbbet.

Feltehetjük persze a kérdést, hogy csak a nagyvárosok, a kisvárosok vagy az idegenforgalom, a turizmus által érintett települések-e azok, ahol ez igazi kihívást vagy problémát jelent. Magyarországon ma már talán nincs egyetlen település sem, a legkisebb falvakat is beleértve, ahol ezzel a kérdéssel ne kellene foglalkoznia a helyi civil világnak, ne kellene foglalkozniuk az önkormányzatoknak. Csak érdekességként említem meg, hogy tíz évvel ezelőtt Kaposváron a megyeszékhely képviselő-testületében kezdeményeztem a drogambulancia létrehozását. Megjegyzem, itt épp ma hangzott el, hogy Somogyban most hozzák létre az első drogambulanciát. Eltelt tíz év és még mindig nincs, s ennek egyik oka talán éppen az, hogy akkor azt a választ kaptam: Kaposváron ilyen nincs, ezzel nekünk nem kell foglalkozni. Meggyőződésem, ha akkor nem ez a válasz hangzik el, nem biztos, hogy ott ma annyi problémával kellene szembenézni, mint amennyi van, és az ország más területein hasonlóképpen, mint Kaposváron vagy a Balaton-parton.

Meggyőződésem, hogy a hatékonyság nem mérhető, s miután nem mérhető, ebből következően nem is azzal kellene nekünk foglalkozni, hogy a meglévő stratégia elégséges hatást ért-e el vagy sem, hanem azzal, hogy mivel tudnánk még hatékonyabbá tenni, hol vannak még tartalékai, és jó lenne, ha a szereplők ebből a vitából azt a következtetést szűrnék le a saját maguk számára, hogy keresni kell a lehetőséget, az utat, hogy hogyan tudunk, hogyan tudnak ebben az együttműködésben, ebben az összefogásban részt venni, hogy az hatékony is legyen.

És hogy minden mindennel összefügg, arra a legjobb példa az, hogy néhány órával ezelőtt szakítottuk félbe a gyermekszegénységgel kapcsolatos napirend általános vitáját a "Legyen jobb a gyereknek!" nemzeti stratégia előkészítése kapcsán. Ott még nem hangzott el ilyen elánnal, de a részletes vitában feltehetően többször is el fog hangzani, hogy a gyermekszegénység, az általános szegénység serkenti, segíti a drogfüggés kialakulását, a kapcsolódást, a drogba való menekülést, és mivel ez a szegénységgel párosul, nemritkán a gyermekbűnözést is, hiszen az ehhez szükséges anyagi feltételeket a szegény gyerekek valamilyen formában megpróbálják előteremteni, és ekkor jön a bandázás, a lopás, a pénzszerzésnek az a formája, ami már nem elfogadható. Duplán nem elfogadható: sem a forráshoz való hozzájutás, sem pedig az ilyenformán megszerzett pénz elköltése eredményeképpen annak a drogfüggésnek a kialakulása, ami már társadalmi kihívássá, társadalmi jelenséggé vált, különösen az elszegényedett rétegek esetében, persze nem kizárólagosan.

Jó lenne, ha ez a vita valóban azt eredményezné, hogy megkeressük és megtaláljuk azokat a még ki nem használt formákat és eszközöket, amelyeket eddig nem sikerült alkalmazni, és ha ez sikerül, akkor biztos, hogy hatékonyabb lesz a megelőzés, a prevenció és esetenként a gyógyító tevékenység is.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps.)

Forrás: parlament.hu