WINKFEIN CSABA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról a 2003-2005. évek vonatkozásában szóló jelentéssel kapcsolatban a következőket szeretném kiemelni.
A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében létrehozott nemzeti stratégiai program 2009-ig határoz meg feladatokat a stratégia végrehajtásában részt vevő állami és nem kormányzati szervezetek számára. A jelentés 2003-tól egészen 2005-ig, sőt 2006 júliusáig megtett intézkedéseket foglalja magába.
Az adatszolgáltatási rendszer megújítása, az Európai Unió felé való adatszolgáltatási kötelezettségünknek való megfelelés szempontjából a Nemzeti Drog Fókuszpont létrejötte igen nagy lépésnek tekinthető. Ennek köszönhetően a kábítószerhelyzet jellemzését szolgáló információk, valamint az ezzel összefüggésben megfogalmazódó válaszok 2004-től a korábbiaknál szabályozottabb formában, az uniós trendekkel is teljes mértékben összevethető módon kerülnek ismertetésre.
Tisztelt Országgyűlés! A drogbetegellátó rendszer egyes elemei, amelyek elsősorban az egészségügyi és szociális ellátásokat foglalják magukba, ha nem is országos lefedettséggel, de az elmúlt évek során kialakultak. Ma Magyarországon a kábítószer-használó személyek egészségügyi ellátását elsősorban a drogambulanciák és az addiktológiai gondozók biztosítják.
A drogambulanciák tekintetében ismert, hogy jelenleg 21 ilyen profilú intézmény működik az országban. A fejlesztésükkel kapcsolatosan általánosan elmondható, hogy azokban a megyékben volt sikeres a drogambulancia-fejlesztést célzó, a központi költségvetés által biztosított pénzeszközök felhasználása, ahol az önkormányzati forrás is rendelkezésre állt. 2005-ben Szolnokon nyílt ilyen drogambulancia, illetve jelenleg a még hiányzó megyék, Somogy és Tolna közül idén Somogyban nyitja meg kapuit új ambulancia.
Szintén fontos megemlíteni az egészségügyi szolgáltatások tekintetében a metadonkezelő intézmények helyzetét. Jelenleg az országban hat megyében, nyolc helyen működik ilyen szolgáltatás. Az adatok szerint ma még az addiktológiai gondozók mintegy 10 százaléka foglalkozik metadonkezeléssel. Fontos lenne, ha ebben a tekintetben fejlődést tudnánk elérni, hiszen tudjuk, hogy évről évre nő az ilyen típusú ellátásra jelentkezők száma. Az elmúlt években több férőhelybővítéssel kapcsolatos fejlesztési, infrastrukturális támogatást biztosított a kormányzat a terápiás ellátások területén. Jelenleg 13 drogrehabilitációs intézmény működéséről tudunk az országban.
Szintén jelentős mértékű fejlesztési folyamat zajlik az alacsony küszöbű szolgáltatások tekintetében is. A szociális törvény módosítása következtében 2007-től megnyíltak a normatív finanszírozás feltételei ebben az ellátási formában is. A nemzeti stratégiai program kiemelten kezeli a közösségi együttműködések szerepét. A kormányzati szerepvállalás és a civil együttműködés kereteinek megteremtése, erősítése érdekében átalakításra került idén a kábítószerügyi koordinációs bizottság összetétele, és ez évtől megnyílt a lehetőség, hogy civil delegáltak is részt vegyenek a bizottság munkájában. Ami, tudjuk, hogy nagyon fontos, hiszen ők közeli részesei, résztvevői, illetve a feladatellátás kiemelkedő szereplői már jó ideje.
Tisztelt Képviselőtársaim! Látjuk azt - és ezt szeretném bővebben bemutatni -, hogy a kábítószerkérdés jelentősen érinti a mai fiatalokat. Nemcsak őket, hanem családjukat, környezetüket is. Ha megnézzük a számokat, akkor azt látjuk, hogy körülbelül minden harmadik fiatal próbált már ki kábítószert. Így az Ifjúság 2004 kutatásban az olvasható, hogy a 15-29 éves fiatalok 24 százaléka próbált már ki valamilyen szert, vagy ha egy 2003-as kutatást nézünk, akkor azt látjuk, hogy a 18-24 éves korosztályt tekintve 29 százalékuk, vagy ha egy másik 2003-as vizsgálatot nézünk, ahol egyetemistákat kérdeztek meg erről a kérdésről, még nagyobb szám jött ki, 35 százalékuk fogyasztott már élete során kábítószert. Azt tapasztaljuk, hogy tényleg érdemi lépések történtek az elmúlt időszakban ezen a területen. A prevencióra nagy hangsúly helyeződött, a magyar iskolák több mint 90 százalékában működött vagy működik jelenleg is valamilyen prevenciós egészségfejlesztési program.
Fontos ügy volt 2002 óta a drogügyi koordinátorok képzése. Én bízom benne, hogy azok a pedagógusok, akik ezzel a szaktudással rendelkeznek, igen hasznosan tudják majd ezt a tudást kamatoztatni. Fel szeretném hívni mindenkinek a figyelmét arra, hogy e jelentésből az derül ki, hogy a hepatitis C-prevalencia a 25 éven aluli intravénás drogfogyasztók csoportjában az átlagosnál magasabb. Erre mindenképpen szeretném, ha odafigyelnénk. Azt lehet látni, ahogy a jelentés is kiemeli, hogy itt további beavatkozásokra van szükség. Gondolok itt a tűcsere- és a szűrőprogramok kiterjesztésére, elérhetőségük biztosítására.
2003-ban az ismertté vált kábítószerrel való visszaélés bűncselekmények száma az azt megelőző évihez képest közel 30 százalékkal csökkent, 2004-ben közel kétszeresére nőtt. 2004-ben kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt 4071 fő követett el bűncselekményt, közel kétszer annyian, mint 2003-ban.
A finanszírozást tekintve a 2004-es költségvetésben az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium eredeti előirányzatként 1 milliárd 278 millió forinttal finanszírozta a kábítószer-probléma visszaszorításáért küzdő intézményeket, szervezeteket.
(12.20)
A tárca ebből az összegből pályáztatás útján 761,1 millió forintot osztott el, amelyből csak magyarországi civil és szakmai szervezetek részesülhettek. Ezen túlmenően a tárca egyedi támogatások formájában 171 millió forintot, illetve az uniós PHARE-program révén 346,5 millió forintot juttatott a kábítószer-probléma visszaszorításán dolgozó intézményeknek, szervezeteknek. 2005-ben a minisztérium költségvetésében 996 millió forint állt rendelkezésre a drogfogyasztás visszaszorítása érdekében. Az előző évhez képest negyedével csökkent a kábítószer-problémára fordított összeg. Fontosnak tartom, hogy a jövőben növeljük az erre a célra szánt összeget.
Tisztelt Országgyűlés! Jól látható a jelentésből, hogy a probléma eléggé szerteágazó és társadalmi méreteket ölt, ami azt jelenti, hogy sok apró munka elvégzésére van szükség, és ennek az eredményessége talán hosszabb időt fog igénybe venni.
Végül fontosnak tartom kiemelni, mind az öt parlamenti párt egyetértett abban, hogy a kábítószerügy nagyobb figyelmet érdemel, és ezen a területen is összefogásra van szükség. Ennek jegyében az öt parlamenti párt közösen kezdeményezte egy kábítószerügyi eseti bizottság felállítását, amely már meg is alakult, és elkezdte érdemi munkáját.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés