GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! (Zaj. - Az elnök csenget.) Az európai uniós csatlakozásunk után egy olyan helyzet alakult ki, hogy a velünk együtt csatlakozott országok közül még nyolccal egy egyszerűsített területalapú támogatási rendszer alapján adtuk az Európai Unióból érkező támogatásokat. Akkori koppenhágai megállapodás alapján kaptunk arra lehetőséget valamennyien, hogy ezt nemzeti forrásokból kiegészítsük, hiszen köztudott, hogy mi a támogatásoknak csak 25 százalékával indultunk annak idején.

Az ügy érdekessége, hogy ezeket a támogatásokat viszont már nem az egyszerűsített rendszer alapján, hanem egy korábban európai uniós gyakorlat alapján kellett osztanunk, tehát a régi tagországok szabályai alapján. A régi tagországok ez évtől kötelezően bevezették az SPS-rendszert, ami a közvetlen területalapú támogatás helyett egy úgynevezett farmtámogatási rendszerré alakult át, ahol elválasztották, nagyon sok esetben elválasztották a termeléstől ezeket a támogatásokat, és különböző borítékokat alkalmaztak.

Az elmúlt három évben minden évben decemberig megkaptuk azt a guideline-t, azt az utasítást, ami alapján nekünk a nemzeti támogatáskiegészítést kellett folyósítanunk. Ez a 2006. évben nem történt meg. 2007. január 16-án kaptunk egy kitöltési útmutatót, ami alapján az idei támogatásokat folyósíthatjuk, amelyek nagyon laza kereteket adtak azon túl, hogy nem térhetünk el az európai uniós, már ott kötelezően érvényes szabályoktól.

Ezért vált nekünk is fontossá, hogy az Új Magyarország vidékfejlesztési program egyeztetése idején ebben a kérdésben is szót váltsunk a termelőkkel, és végigvittük azokat a változásokat, végig bemutattuk azokat a változásokat, amelyek érintik a rendszert. Az alapvető változások a következők: a támogatások egy részét a termeléstől elkülönítetten fogjuk folyósítani, ez kifejezetten igaz az állattenyésztésnél a tejprémiumra, és ilyen opciós lehetőségünk van többek között a GOF-, gabonanövény-támogatásnál is, ahol szintén a termeléstől való részleges elkülönítést választottuk ettől az évtől.

Az Európai Uniónak az ilyen irányú terveinket február közepén leadtuk, erre elismerő, elfogadó válasz még a mai napig nem érkezett, de ezt úgy tekintjük az informális egyeztetések alapján, hogy nincs kifogásuk a Magyarországon kialakított rendszerrel kapcsolatban, ezért a jövő héten, pontosabban e hét végén megjelentetjük a következő időszak rendeleteit. Tehát a 2007-től alkalmazott nemzeti kiegészítő támogatások rendelete a jövő héttől már rendelet formájában is megismerhető lesz.

Ez részben egy felkészülési időszak nálunk is az SPS-rendszerre, amit viszont 2009. január 1-jétől kívánunk élesben alkalmazni. Az érdekképviseletekkel nagyon hosszú egyeztetést folytattunk, mindenhol a szakma egyetértésével készült el a jogszabályok módosítása. Volt olyan helyzet, ahol szinte patthelyzet alakult ki az érdekképviseleten belül, hogy most melyik opciót válasszuk; konkrétan a hízómarha-támogatás esetében történt ez, ott mi úgy gondoljuk, hogy azt a módszert választottuk, ami hosszabb távon megfelel Magyarország érdekeinek.

Tehát ez az év egy átalakuló év minden szempontból és felkészülési év is, és ez a hónap nagyon izgalmas, ma több kérdés és azonnali kérdés is lesz a támogatásokkal kapcsolatban, hiszen ebben a hónapban kezdjük az Új Magyarország vidékfejlesztési program támogatásait is, illetve ki fogjuk adni a 2007. május 1-jétől érvényes nemzeti támogatási rendeletet is, ami nem ennek a kérdésnek a tárgya, de majd lesz itt olyan kérdés a következőkben, aminek kapcsán azt is el tudom mondani.

(14.30)

Azt gondolom, a termelők tisztában vannak a rendszer változásával, az esetleges problémákat pedig menet közben tudjuk még kezelni, és az ezt szabályozó támogatási rendelet még e hét második felében meg fog jelenni.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu