SCHWARTZ BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Érdekes vitában veszek részt. Különböző jelzőket kaptam három képviselőtársamtól, és ez azért is megdöbbentő, mert az az érzésem, mintha a képviselőtársaim nem is olvasták volna a törvényjavaslatot! (Domokos László: Itt van!) Domokos képviselő úr az egyik előkelő jelzőt aggatta rám, de ő a tízperces hozzászólásában körülbelül másfél percet foglalkozott a törvénnyel, a többi egyéb valami volt, amit én persze nem kívánok minősíteni. Hasonlóan Babák képviselő úr: különböző demagógiákat és egyebeket vonultat fel, de arra kérném, hogy talán először az indokolási részét mondja, és aztán a minősítési részét; nem - mond egy minősítést, aztán hagyja a levegőben.

De hasonlót tudnék mondani Tállai képviselő úr remek ötletére. Biztos emlékszik rá, képviselő úr, hogy én hogyan vetettem fel ezt a kérdést. A bevétel eltitkolásával hoztam összefüggésbe az én javaslatomat. A bevétel eltitkolásával összefüggésben reális esély van arra, hogy a kiadás legyen az adó alapja, és ez egyáltalán nem idegen. Lehet, hogy ön mint volt pénzügyi államtitkár ilyenről még nem hallott, de nem tudom, hogy van-e perspektívája ezen a téren; ha rám hallgatnak vagy engem kérdeznek, akkor azt mondom, hogy nincsen.

A másik dolog pedig, ami a kis- és középvállalkozások védelmét illeti: kedves képviselőtársaim, itt nem akar senki különböző népnyúzó intézkedéseket tenni, hanem ráirányul a figyelem a törvény kapcsán erre a vállalkozói körre. Hogy éppen ők vannak olyan nagy arányban ebben a veszteséges körben, erről ők tehetnek legelsősorban (Moraj, közbeszólások a Fidesz soraiból.), nem pedig a környezet és a kormány, úgyhogy először rájuk kellene tekinteni. Azt gondolom, ami a helyzet változását illeti: bizonyára nem mulasztották el a legutóbbi indexeket megtekinteni, hogy a kisvállalkozók fogyasztói indexe, az üzleti index és a konjunktúraindex javult, emelkedett, úgyhogy azt gondolom, hogy jó úton járunk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu