DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót. Majdnem azzal kezdtem, hogy "tisztelt történelmi távlat!", de inkább azt mondom, hogy tisztelt miniszter úr! Hát, Pázmány Péter és Bethlen Gábor, az igen - na de Hont Ferenc? Naaa! (Derültség és taps a Fidesz és az MDF soraiból.)
Hont Ferenc Rajk Lászlóék letartóztatása után ezt írta Rákosi Mátyásnak: "Nyomára jutottam egy, a színház- és filmterületet behálózó ellenséges gócnak. Helyzetjelentésemben minduntalan nyomatékosan felhívtam a figyelmet a kulturális területen áttételesen jelentkező Pártellenes" - nagy "P"-vel - "törekvésekre. Minderről ilyen módon tudomásuk volt az azóta már letartóztatott trockijistáknak is, akik tapasztalhatták, hogy Pártunknak" - nagy "P"-vel - "Rákosi elvtárstól megadott kultúrpolitikai irányvonalát kemény következetességgel, megalkuvás nélkül igyekeztük minden esetben képviselni. Nekem "- írja Hont Rákosinak - "nemcsak kötelességem, hanem életem értelme is, hogy minden képességemmel és makulátlan kommunista becsülettel szolgáljam Pártomat" - nagy "P"-vel - "és tántoríthatatlanul harcoljak a Párt" - nagy "P"-vel - "a nép ellenségei ellen. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ezért arra kérem Rákosi elvtársat, hogy adjon rá módot, egyéb tapasztalataimat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét. - Dr. Géczi József Alajos: Fogadd el!) személyesen közölhessem önnel. Hálás szeretettel, elvtársi üdvözlettel, Hont Ferenc."
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés