VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! A csongrádi malom 122 éves történetének sötét napjai következtek el, amikor tavaly ősszel abbahagyta a termelést. 2005-ben a környék gazdái gabonaértékesítési nehézséggel küzdöttek. Akkor termelői társulásként létrehozták a bészt mint szövetkezési formát. Ennek az élére a malom vezetőjét állították.

2006-ban a Malom Rt. a terményeket felvásárolta, de a vezetőség ígéretével szemben sem ősszel, sem decemberben, sem pedig 2007 januárjától mind a mai napig terjedően a havi fizetési ígéretekkel szemben nem történt kifizetés. Csongrád térségéből, Tiszaalpár térségéből, de más települések gazdáit is, közel ezer főt érint a malom tartozása. Sok földtulajdonosnak védi a földjét a Malom Rt., de annak ellenére, hogy ők felvették a területalapú támogatást, a gazdák nem kapták meg a nekik járó földhaszonbért. A malom későbbi kilátásait illetően sem lehetünk optimisták, hiszen a kiszolgáló tmk-részleget leszerelték, elvitték a műhelyt. A dolgozók egy részét elküldték, más részük minimálbéren került foglalkoztatásra. A malom vezetősége tulajdonosa a helyi kenyérgyárnak is.

Képviselőként rendkívüli módon aggódom a gazdák és a földtulajdonosok családjainak megélhetéséért, hiszen a gazdálkodásuk és az életük mehet tönkre. Nem fogják tudni fizetni a közüzemi számlájukat, nem tudnak vetni, növényápolási munkákat elvégezni, betakarítani s a többi. Ugyanúgy gondok garmadája szakad a malmi dolgozókra, bajba kerülhetnek és munkanélkülivé válhatnak a kenyérgyár alkalmazottjai.

Tisztelt Államtitkár Úr! Van-e lehetőség arra, hogy a gazdák tulajdont szerezhessenek a malomban annak tartozása fejében? Nekik érdekük lenne a malom működtetése. Milyen fejlesztési (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) lehetőségek adódnának a kenyérgyár korszerűsítése, valamint az ott meglévő munkahelyek megőrzése érdekében? Kérdezem hát, tud-e segíteni a minisztérium a csongrádi gazdákon, a malom és kenyérgyár dolgozóin?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu