DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Bizottság egy nemrégiben kirobbant vesztegetési ügy kapcsán zéró toleranciát hirdetett a korrupcióval szemben.
Az Európai Unióban működik az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF, ahol több mint 400 munkatárs őrködik azon, hogy az európai uniós polgárok befizetett adói a legtökéletesebben hasznosuljanak; a csalás, a korrupció és a törvénytelen eljárások ellen lépnek fel. Az ő becsléseik szerint az Európai Unió több mint 100 milliárd eurós éves költségvetéséből nem kevesebb mint 1 milliárd euró vándorol jogosulatlan személyek zsebébe. Ők maguk 100:1 arányban tartják ezt, sajnos nálunk az arány egészen más.
A GVH-nak nemrégiben egy konferenciáján a miniszterelnök úr a következőket mondta: "A felmérések szerint 2000 óta a Magyarországon kartellező cégek 10-45 százalékkal magasabb áron valósították meg a beruházásaikat, és ezzel mintegy 100 milliárd forinttal rövidítették meg a központi költségvetést."
Nem sokkal később Kóka János így nyilatkozott: "Az autópálya-építéseknél 100 milliárd forintokat lehetne megtakarítani." A kartellek áremelő hatását nemzetközi szinten 10 és 45 százalékra becsülte, de azt is hozzátette, hogy Magyarország ennek a felső határán áll. De idézhetném a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetőjét is, Heil Pétert, aki éppen a minap sürgette az uniós pályázati pénzek ellenőrzésének a szigorítását, mivel tartanak a korrupció lehetőségétől, attól, hogy a támogatások eltéríthetők lesznek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nemcsak az arányok rosszabbak, hanem az eltökéltség is sokkal gyengébb Magyarországon. Négy éven keresztül a kormánypártok ezt a kérdést elbagatellizálták, mindenféle pletykának, mendemondának, szóbeszédnek mondták azokat a felszólalásokat, amelyeket ebben a tárgyban az Országgyűlés előtt tettem.
(14.40)
Nos, tisztelt képviselőtársaim, az a százmilliárd forint is, amiről a miniszterelnök úr beszél, a kormány orra előtt került ki az államkasszából. Ha a pályázatkiírók nem tudtak róla, akkor a hozzáértésükkel nagy baj van. Ha pedig tudtak róla, akkor az a nagy baj, ugyanis ők is benne lehettek ebben a tisztességtelen eljárásban. A kormánynak pedig el kellene gondolkodnia azon, hogy a pályázatkiírók, a pályázatlebonyolítók felelősségét utólag vizsgálni kellene, akkor, amikor a Gazdasági Versenyhivatal az eljárását befejezte, nem pedig 8-10 év múlva, amikor majd jogerőre emelkedik egy döntés, amikor a tényállás rekonstruálhatatlan, a felelősök már nem találhatók meg.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, arra is választ kellene adni, hogyan kerülhet sor arra, hogy a költségvetést százmilliárdokkal károsítják meg. Képtelenségnek tartjuk, hogy ilyen esetekben semmiféle munkajogi, semmiféle fegyelmi vizsgálat és eljárási kötelezettség nincsen, tétlenül nézi a kormány és az egyébként jó gazda gondosságával a közpénzekért felelős néhány miniszter, hogy a Gazdasági Versenyhivatal elmarasztaló döntése után is folynak ugyanazok az eljárások a kiírók között.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, éppen időszerű lenne zéró toleranciát hirdetni itthon is, Magyarországon a korrupcióval szemben. Itt lenne annak az ideje, hogy egy korrupcióellenes program megszülessék - az MDF letette a maga tiszta kezek programját. (Zaj. - Az elnök csenget.) Én azt el tudom fogadni, ha a kormány és a kormányfő nem kívánja támogatni ennek a programnak a megvalósítását, de akkor tisztelettel azt kérem, hogy tegyenek le egy másikat helyette. Az látszik, hogy ami ma van az eljárási törvényeinkben - rendőrség, ügyészség -, nem képes és nem alkalmas arra, hogy a kartellezésből és a nem kartellezésből megvalósuló vesztegetési pénzeket meg tudják akadályozni.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, én nagyon örültem annak, hogy a tegnapi napon elhangzott a koalíciós egyeztetésen annak igénye, hogy a párt- és a kampányfinanszírozás megváltozik az elkövetkező időszakban, bár mi ezt az elmúlt években nagyon sokszor kaptuk meg, és a szavakat soha nem követték a tettek. Most itt van egy jó alkalom, tisztelt képviselőtársaim, kérem önöket, hogy támogassák a Magyar Demokrata Fórumnak a Centrum Parkoló Kft.-vel kapcsolatos vizsgálóbizottsági eljárását, amely ennek a kft.-nek nemcsak a zűrös ügyeit, hanem a politikai hátterét is ki kívánja vizsgálni. Nagyon bízom benne, hogy minden parlamenti képviselőnek egyformán érdekében áll ezen a területen a tisztánlátás. Kérem önöket, ezzel adjanak garanciát annak, hogy komoly elhatározásuk van adott esetben a párfinanszírozás és a kampányfinanszírozás megváltoztatására.
Köszönöm szépen. (Taps az MDF, szórványos taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés