DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a törvénytervezet egy hosszas vitát újból elővett, hiszen az előző ciklus első évében ez a vita szintén lefolytatódott, hogy milyen autópályákra, milyen gyorsforgalmi utakra, milyen autóutakra van szükség.

A legfőbb szempont az volt, hogy autópályától 30 percen belüli közelségre kerüljön minden település. Békés megye az a térség, amely mai tervek szerint autópályát nem kap, szerencsés esetben, ha a melléklet igaz, autóút építése meg fog történni. Előre jelzem, hogy a mellékletben itt van a 44-es út, amely egy számjegyű útnak számít Kecskemét, Gyula és az országhatár közötti területre, ez fontos és támogatandó. Igazából, ami módosító javaslatként benyújtásra kerül Békés megye, Bács-Kiskun megye részéről, arra vonatkozik, hogy mikorra készül el. Hiszen az időfaktor, hogy mikorra lehet használni ezt az utat, élet-halál kérdése e térség számára, szó szerint is, hiszen a balesetekről már szóltak képviselőtársaim. Rendkívül terhelt útról van szó, de gazdaságilag is, hiszen mind a gazdaság dinamikája, mind pedig a foglalkoztatás adatai rendkívül kritikusak, leszakadó térséget fednek, amely a 44-es út melletti térséget fogalmazza meg.

Ezért azt gondolom egyrészt, hogy tartalmilag az, hogy kétszer két sáv, támogatandó, viszont joggal fölvetődik, hogy miért nem országhatárig fogalmazza meg az autópálya, autóút építésének a szakaszát. Hiszen ha így Békéscsabánál befejeződik, ahogy az a tervezet szerint van, akkor gyakorlatilag egy zsáktérséget köt be a kecskeméti M5-ös autópályához kapcsolódóan. Ezért azt gondolom, egyrészt fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az Arad irányába való kapcsolódást, ami egyébként Nagyváradra és az aradi útra kapcsolódik rá, tovább kellene vinni az országhatárig, illetve a román oldalon ezen észak-déli aradi, nagyváradi útig kell hogy vezesse a magyar közlekedéspolitika ezt az utat. Másrészről pedig azt gondolom, a legfontosabb kérdés az, hogy minden év számít, és bizony egyáltalán nem mindegy, hogy 2013-ban, 2015-ben vagy esetleg az azt követő időszakban tervezi a tárca a megvalósítását.

Ezért arra szeretném felhívni a figyelmet, amellett szeretnék érvelni, hogy ezt mihamarabb el kell kezdeni, és a 2009-10 közötti időszakra pedig be is kell fejezni ezeket a szakaszokat. Ekkor lesz biztosítva Békés megye számára, mint az ország többi megyéje számára is, minden település számára a 30 perces autóúttal való elérés, ehhez kapcsolódóan pedig, hogy a nyugati közlekedési viszonyokhoz való hálózati kapcsolódás megtörténjen. Másrészről pedig Románia, Bulgária európai uniós csatlakozásával egy olyan átjárhatóságot biztosít, amely Békés megye számára és az ott élő emberek, illetve az ott lévő gazdaság számára egy gazdasági növekedést, többletet tud adni, ki tudja használni ebben a térségben azt a ma leszorított gazdasági erőt, amely kapcsán, azt gondolom, semmilyen oldalról el nem fogadható, hogy a jövőben megtörténjen.

Itt szoktunk miniszterelnöki ígéretekre, miniszteri ígéretekre hivatkozni. Én egyet tudok mondani, hogy a tárca minisztere is felismerte azt, hogy Békés megyében nem lehet gazdasági fejlődés, nem lehet foglalkoztatásbővülés, és nem lehet a magyarországi gazdasági növekedésbe való érdemi bekapcsolódás autópálya nélkül. Márpedig, ha ez elhangzott kampány előtt vagy kampány után - ebből a szempontból mindegy -, ha ez egy szakmai álláspont, akkor azt gondolom, hogy világosan fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy bizony akár Kecskemét-Tiszakürt, Tiszakürt-Kondoros vagy Kondoros-Békéscsaba, és jelzem, Békéscsaba-Gyula vonatkozásában, egészen az arad-nagyváradi tranzitútig egy egységesen kiépített, jó minőségben megépített útra van szükség.

Már csak azért is fel kell hívnunk a figyelmet erre, mert bizony ennek a szakasznak a műszaki állapotában már olyan mértékű romlás van, hogy ha négy-öt év utáni időpontra helyeződik a befejezése, az azt jelenti, hogy addig nagyon jelentősen a meglévő út helyreállítására is milliárdokat, sőt valószínűleg tízmilliárdokat kell költeni.

Ezért azt gondolom, akár kisebb szakaszokban is, de minél gyorsabban meg kell kezdeni ennek az építését. Hiszen erre jó példa volt a legszűkebb keresztmetszet, 1999-2001 között a tiszaugi híd, majd 2001-2003 között Békéscsaba és Gyula, majd pedig a békéscsabai elkerülő szakasz, igaz, már csak egy sávban, de elkészült. Azt gondolom, ennek a folytatása az, ami ebben a ciklusban fontos, és nemcsak a folytatás, nemcsak egy-egy szűk keresztmetszeti szakasz, hanem lényegesen nagyobb útszakaszok megjelenése és megépítése szükséges. Nyilván a legköltségesebb a Tiszakürt-Kondoros közötti 62 kilométeres szakasz, viszont ez az, amely a leginkább áttörést jelent, mind időbeli, megközelítésbeli gyorsítást, mind pedig közlekedésbeli, minőségbeli javulást, hiszen jó néhány település elkerülő útjaként is tud működni ez az út.

Kedves Képviselőtársaim! Talán kevés olyan település és megye van, amely az elmúlt 15 évben nemhogy közelebb került volna az autópályákhoz, hanem messzebb került. Ez azért történt meg, mert a forgalmi sűrűsödés hatására a forgalom tovább lassult, és ennek következtében ezen térségek gazdasági leszakadása, a gazdaság rossz mutatóinak az alapvető oka az, hogy időben távolabb került a közép-békési térség, egyáltalán Békés megye települései az autópályától. Bizony, ha megnézzük, hogy a megye gazdasági szerkezetében a nagy tömegű áruszállítás a döntő, akár a mezőgazdasági termékek tekintetében, akár pedig az építőanyagok tekintetében, akkor látni kell, hogy ennek az útnak a léte vagy nemléte dönti el ennek a térségnek egyáltalán a létét, fejlődési perspektíváit.

Ezért arra biztatom a kormányzatot, hogy az a módosító javaslat, amely Bács-Kiskun megyei, Békés megyei képviselőtársaimmal egy 2010-es befejezési dátumot fogalmaz meg, támogatásra leljen, hiszen ez teremti meg, még egyszer mondom, e térség leszakadásának a megállítását s egyáltalán a lehetőséget arra, hogy továbbfejlődjön.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu