DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Tisztelt Ház! Csak röviden az előttem kibontakozott vitáról. Mint tudjuk, az államháztartás egyensúlyát az ESA elszámolása miatt a 13. havi fizetésnek ez a módosítása nem érinti, hiszen az eddigi kifizetés szerint is a 13. havit az előző évi mérleghez számoltuk. Az önkormányzatokat, az ez évi önkormányzati mérleget pedig azért nem érinti, hiszen ez a céltartalékból lesz finanszírozva. A következő évről van vagy lehet szó. Én azt mondom, hogy igen, figyeljünk oda a következő évre is, de ha a képviselőtársam azt mondja, hogy minek, hiszen akármi van, egy törvényt bármikor lehet módosítani, akkor tulajdonképpen nem érdemes vitatkozni, hiszen erre az állításra majd két-három vagy öt év múlva tetszés szerint lehet visszatérni, hogy tényleg módosítottuk-e vagy nem.

Most ezzel szemben azt jelzem, hogy ennél a 13. havi fizetésnél az érintett közalkalmazottak hamarabb kapják meg azt a pénzt vagy egy részét, és a következő évben is többet kapnak vagy hamarabb kapják meg a pénzt. Tehát ez annak a rendszernek a visszaállítása irányába mutat, ami eredetileg a 13. havi fizetésre szolgál. Úgy gondolom, hogy most itt tartunk, és ha nem ez következik be, hanem 2009-ben vagy 2019-ben vagy akármelyik évben másfajta előterjesztés lesz, akkor érdemes ezt felvetni.

Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu