TÁTRAI MIKLÓS pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány alapvetően fontosnak tartja a költségvetési konszolidáció, a költségvetési stabilizáció végrehajtását, a megkezdett reformok folytatását; azt, hogy mindazokat a vállalásokat, amelyeket az elmúlt év szeptemberében az Országgyűléssel közösen elhatároztunk, megvalósítsuk.

E programok célja Magyarország modernizálása, további gyors felzárkózásának biztosítása, és a mindehhez szükséges tartós államháztartási egyensúly megteremtése. Ugyanakkor a kormány tudatában van annak is, hogy a reformprogramot csak megfelelő társadalmi támogatással lehet sikerre vinni. Ezért is törekszik arra és törekedett arra, hogy a közszférában fennmaradjon a béke, létrejöjjön egy több évre szóló bérmegállapodás. Ez a megállapodás ez év első hónapjaiban létrejött, mégpedig úgy, hogy az már ebben az évben is többet ad a dolgozóknak, mint amit korábban vállaltunk, azonban mégis összhangban van a konvergenciaprogrammal.

Az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottsággal történt megállapodást követően szükségessé vált az ez évi költségvetési törvény módosítása. Ahhoz ugyanis, hogy a megállapodás szerint a 13. havi illetményelőleg részletekben kifizethető legyen, rendelkezni kell annak forrásáról, és erre a kormány a céltartalék felhasználását javasolja.

A költségvetési törvény módosításának (1) bekezdése tehát rendelkezik a munkavállalók 13. havi illetménye részletekben történő kifizetésének forrásáról. A bérmegállapodás a költségvetésnek bruttó 75, nettó 35 milliárd forint kiadást jelent, amely az államháztartás pénzforgalmi hiányát növeli, eredményszemléletű hiányát azonban nem érinti. Eredményszemléletben ugyanis a kifizetést mindig arra az évre kell elszámolni, amelyre a kifizetési kötelezettség ténylegesen vonatkozik. Teljesen mindegy tehát, hogy a 13. havi illetmény decemberben vagy januárban, egy részletben vagy több részletben kerül kifizetésre, az eredményszemléletű hiány mindegyik esetben azonos.

Annak köszönhetően pedig, hogy a kedvező államháztartási folyamatok, a meghozott intézkedések hozadéka már látszik, az államháztartás pénzforgalmi hiánya ezzel az intézkedéssel együtt is kevesebb lesz, mint ahogy eredetileg gondoltuk. Az eredeti pénzforgalmi hiánycél az önkormányzatokkal együtt 6,9 százalék volt, most, 2007-re 6,5 százalék látszik reálisnak, az önkormányzatok nélkül pedig 6,2 százalék.

Tisztelt Országgyűlés! A bérmegállapodás következtében a számítottnál magasabb szintnél magasabban alakul az ez évi bér. Ez befolyásolja az idén várható nyugdíjkorrekciót is. A nyugdíjemelés svájci indexálás alapján történik, mégpedig felerészben a nettó bérek, felerészben az infláció alakulása alapján. Az említett hiányprognózis készítésekor már számoltunk azzal, hogy a második félévben sorra kerülő nyugdíjkorrekció várhatóan magasabb lesz a korábban tervezettnél, mintegy 50 milliárd forinttal fogja növelni a kiadásokat.

A törvénymódosítás az elmondottakon túl rendez többek között koherenciazavarokat, szöveg- és hivatkozáspontosításokat, valamint az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő települési önkormányzatok támogatásával összefüggő szabályokat.

A hatályos költségvetési törvény a költségvetési viszontgarancia feltételrendszerének meghatározásán túl jelenleg azt is szabályozza, hogy a Hitelgarancia Zrt. milyen esetekben vállalhat készfizető kezességet a saját kockázatára, költségvetési viszontgarancia nélkül. Ez a szabályozás azonban idegen a költségvetési törvény szabályozási tárgyától.

A költségvetési törvényben csak a Hitelgarancia Zrt. azon készfizető kezességvállalását indokolt részletesen szabályozni, amely a viszontgarancia révén közvetlen kapcsolatban áll a központi költségvetéssel. Azokra az esetekre pedig, ahol a Hitelgarancia Zrt. a saját kockázatára vállal kezességet, célszerű olyan általános felhatalmazást adni, amelyet a Hitelgarancia Zrt. üzletpolitikai döntései töltenek ki tartalommal.

A törvényjavaslat értelmében a háziorvosi kasszánál 2007-ben a változatlan feltételekkel történő finanszírozás érdekében 5 milliárd forint átcsoportosítása válik szükségessé az összevont szakellátás terhére. Ehhez a törvényhely módosítása szükséges, a 20 milliárd forintos keret 15 milliárd forintra csökkentésével.

(14.30)

Ezen túlmenően a törvénymódosítás - pontosítva a jelenlegi jogszabályi hátteret - rendelkezik arról is, hogy a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény szerint a beszedett vizitdíj és kórházi napidíj mint az Egészségbiztosítási Alapból nyújtott támogatás, a szektorsemleges finanszírozás alapján az egészségügyi szolgáltatók bevételét képezi.

A költségvetési törvény módosítja továbbá a gyermekvédelmi törvény felhatalmazása alapján meghatározott pénzbeli támogatás és pótlék mértékét a 2007. évre. Ennek megfelelően a pénzbeli támogatás esetenkénti összegére gyermekenként 5000 forintot, a pótlék esetenkénti összegére gyermekenként 7500 forintot javasol.

A 2007. évi költségvetési törvény módosítása számos ponton kapcsolódik az önkormányzati forrásszabályozás rendszeréhez is. Ennek megfelelően a törvény módosítását egyrészt a helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása, másrészt pedig a helyi önkormányzati foglalkoztatottak 13. havi illetménye részletekben történő kifizetésének forrásbiztosítása indokolja. Az önkormányzatok esetében a hivatkozott előirányzat szolgál többek között a prémiumévek programról szóló törvény szerinti munkáltatói kifizetések, az öregségi nyugdíjak, valamint a közszolgálati járadék folyósításának, továbbá a külön törvényben meghatározott 13. havi illetmény havi részleteinek és az egészségügyi struktúraátalakítással kapcsolatos személyi juttatások és azok járulékainak forrásául. A javaslat rendelkezik ezenfelül arról is, hogy a kormány döntése alapján az önkormányzatok támogatást igényelhetnek valamennyi olyan lakos által fizetett vizitdíj visszatérítéséhez, akik húsznál több alkalommal fordultak orvoshoz.

Végezetül a módosító javaslat az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által 2006. évben működésképtelen helyi önkormányzatok részére nyújtott egyéb támogatás összhangját kívánja biztosítani a 2007. évi önhibájukon kívül hátrányos helyzetű települési önkormányzatok működési forráshiányának rendezésével. Ennek következtében a 2007. évi költségvetési törvény 6. számú mellékletének egyes pontjai hatályukat vesztik. E feltétel érinti az önkormányzatok költségvetési rendeletét is, így a támogatás összege nem kell hogy megegyezzen a rendelet elfogadásakor jóváhagyott működési hitel eredeti előirányzatával, rendeletmódosítás is elfogadható.

Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy az elmondottak alapján a 2007. évi költségvetés módosítására vonatkozó törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu