ÉKES ILONA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámolója döntő részben szakszerű és tárgyilagos. Ezért ezúton is szeretnénk megköszönni dr. Lenkovics Barnabásnak és Takács Albertnek a tavalyi és az azt megelőző hat esztendőben végzett munkáját.
A beszámolónak a rendőri intézkedésekkel foglalkozó fejezete azonban hiányos és rendkívül problematikus. A dokumentum mindössze másfél oldalas terjedelemben foglalkozik a 2006 szeptemberében és október 23-án Budapesten történt rendkívüli eseményekkel és az azokkal összefüggésben foganatosított jogszerűtlen rendőri intézkedésekkel. Ez önmagában is döbbenetes és felháborító. A 2006. évi őszi rendkívüli eseményekkel kapcsolatban a beszámoló ugyan megjegyzi, hogy bírósági szakaszban lévő ügyeket nincs módjuk vizsgálni az ombudsmanoknak, az említett fejezetben azonban számos olyan sommás megállapítás olvasható, melyek jogi szempontból is rendkívül aggályosak. Egyes panaszokból azt lehetett megállapítani - írják -, hogy a panaszosok tájékozatlanságból vagy szándékosan provokálták a tömegoszlatást végző rendőröket, különböző indokkal át akartak menni a sorfalon, vagy a felszólítás ellenére nem hagyták el a területet.
Az ismertté vált események kapcsán legyen elég annyit megjegyeznünk, hogy a panaszosok nem rendőrökkel, legfeljebb rendőrnek látszó személyekkel kerültek szembe, hiszen a rendőrségről szóló törvény rendelkezéseivel ellentétben az egyenruhás fegyveresek nem viselték a számukra kötelezően előírt azonosító számot...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés