ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ahogy az ülés elején bejelentettem, most az egyes beszámolók és a hozzá kapcsolódó országgyűlési határozati javaslatok vitájára külön-külön kerül sor.
Elsőként az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ennek elfogadását kezdeményező országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája következik a lezárásig. Az előterjesztéseket J/2098. és H/2812. számon kapták kézhez. A kijelölt bizottságok benyújtották ajánlásaikat, amelyeket J/2098/1-8. számokon szintén megkaptak. Ismételten kérem a vitában részvevőket, hogy felszólalásaikban a beszámoló képezze a vita alapját, és ne a múlt héten benyújtott jelentés.
Megadom a szót Fogarasiné Deák Valériának, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság alelnökének, a bizottsági határozat előterjesztőjének, tízperces időkeretben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés