DR. BOROSS PÉTER (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Azt hiszem, a józan és az országért aggódó emberek messze többsége annak drukkol, hogy az a felborult államháztartás, amelyik annyi baj forrása és annyi felelőtlenség következménye, helyreálljon. Nem kétséges, hogy nem lehet más ambíciója annak, aki ebben az ügyben megszólal, mint hogy örömét fejezze ki, ha az egyensúlyi helyzet javul. Akkor sem lehet megfeledkezni persze arról - és a bizalom szempontjából ez igencsak gondokat okoz -, hogy az elmúlt négy esztendő, az elmúlt öt esztendő kormányintézkedései teremtették azt a helyzetet, amelyikben kialakult az az állapot, amikor már nem feleltünk meg nemcsak önmagunknak, hanem nem feleltünk meg Európának sem, orrunkra koppintottak, megszégyenítettek, nem fogadták el számainkat, és ezáltal, azt kell mondanom, a komolyan gondolkodóknál már a nemzeti önérzet is sérelmet szenvedett. Lehetetlen erről nem szólni még olyan esetben is, ha bizonyos kedvező folyamatokról hallunk, mert a gyanakvás az emberben él, hogy mennyi ideig tart ki mindaz, amit a nemzetgazdaság szempontjából végszámát tekintve mindenképpen előnyösnek kell tartanunk. Azonban éppen az a nagy dilemma, hogy a rövid táv, a közép- és a hosszú táv itt hogyan kapcsolódik egymáshoz.

A miniszterelnök úr azt említette, hogy már látszik az alagút fénye, és mivel annyi szó esett róla, a frakcióvezető úr is utalt rá, én se állom meg: ebben a vudu-kategóriában bizony olyan varázslatok is vannak ám, hogy azt a fényt fényesebbnek tüntetik fel, mint amilyen a valóságban lehetne. Bűvészmutatvány nagyon sok van, és nem hiszem, hogy különösebben kell foglalkoznunk azokkal a gazdasági elemző szervezetekkel és személyekkel, akik régen elkötelezték magukat vagy ide, vagy oda, és annak megfelelően látják az eseményeket, hogy mi a tetsző annak a felfogásnak, amelynek éppen a hívei lettek.

De azért hadd említsek két dolgot legalább eme szűkre szabott időben! Az egyik az infláció. Kiszűrtük, hogy a jelenlegi, némileg megugró, a miniszterelnök úr szerint már tompuló inflációnak mennyi a hozama? Mennyi a lucrum camerae, a kamara haszna, a kormányok örök trükkje, az infláció? Mert 6-ra tervezni a 8 százalékost, ez ismert költségvetési játék; nemcsak a jelenlegi, minden kormány eljátszott ezzel. De az a kérdés, az a kérdés, hogy az az inflációs tünet - bizonyos természeti jelenségekre is utalva - vajon valóban tompul-e, amelyiknél nem az lenne a baj, hogy most van, hanem az lenne a baj, ha tartós maradna, bizonyos célok elérését hátrányosan érintené.

A másik csak egy mondat volt, az államreform ügye. Miniszterelnök úr, ez nagyon kényes kérdés, ez a közigazgatás és az állami szervezetek működési színvonalának kérdése, ez az önkormányzatok jegyzői hivatalának és az önkormányzati testületek munka- és feladatmegosztásának és sajnálatos módon zűrzavaros állapotának a kérdése. Ez azért nagyon súlyos kérdés, és addig kár mással foglalkozni, amíg a közigazgatás relatív autonómiája helyre nem áll (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - relatív, hangsúlyozom még egyszer -, egy hierarchikus láncolatra nem kapcsolódik össze, mert nem futnak végig a szálak, és a törvények jelentős része...

Forrás: parlament.hu