DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Ezekben a hetekben az oktatási rendszer egyik legrégebbi intézménye, az érettségi vizsga tartja lázban fiatalok és családok százezreit, ezért tartja fontosnak a Kereszténydemokrata Néppárt, hogy ezt a témát időről időre az Országgyűlés elé hozza. Bizonyára mindannyian emlékszünk a két évvel ezelőtti szégyenletes botrányra, amit tavaly már csak kisebb bakik követtek, idén örömmel állapíthatjuk meg, hogy az érettségi vizsga baj nélkül, gondok nélkül zajlik.
Azonban nehogy azt higgyük, hogy ez azt jelenti, hogy minden rendben van, mert meg kell állapítanunk, hogy ez az érettségi vizsga továbbra is szakmailag elhibázott, pazarló, túlbonyolított és túlbürokratizált. Az erre vonatkozó kérdéseinkre mindeddig nem kaptunk megbízható és megnyugtató választ, legutóbbi megszólalásomra a miniszter úr csak azzal nyugtatott, hogy bizottság alakult az érettségivel kapcsolatban, és hogy a pontszámítási rendszer megváltozik. Eközben azonban a háttérben olyan folyamatok zajlanak, hogy rohamosan romlik a közoktatás teljesítménye. Idéznék a "Jelentés a magyar közoktatásról, 2006" című kiadványból, amely megállapítja, hogy az oktatási rendszerrel kapcsolatos elégedettség 64 pontról 54 pontra romlott, és gyakorló középiskolai tanárok is mind úgy nyilatkoznak, hogy a középszintű érettségi alacsony színvonala demotivációs hatású, és rontja a közoktatás teljesítményét.
De ezzel még nincs vége a problémáknak, mert a háttérben közben olyan történések zajlanak, amelyek az oktatásügy demokratizálása helyett annak monopolizálását sejtetik, ami ellen, úgy vélem, az Országgyűlések is fel kellene emelnie a szavát. Érettségiző diákjaink az idén a magyar nyelvi emelt szintű szóbeli vizsgán több olyan tétellel szembesültek, amelyek eddig nem szerepeltek az érettségi anyagában, és a ma használatos magyar nyelvtankönyvek több tételt nem tartalmaznak, így ezekhez az érettségiző fiatalok iskolai keretek között semmiféle tankönyvi segítséget nem kaptak. Ugyanakkor a minisztérium háttérintézményében készül egy olyan tankönyvsorozat, amely az említett tételeket részletesen tárgyalja.
Ez a jelenség önmagában is aggodalmat keltő, hiszen azt sugallja, hogy ma Magyarországon az érettségi tételsorok összeállítását a tankönyvpiaci verseny befolyásolásának igénye vezérli. Megdöbbentő viszont az a konstelláció, hogy a tankönyv készítői és az érettségi tételsor összeállítói között személyi egyezések vannak. (Zaj. - Az elnök csenget.) És mivel a tankönyv a minisztérium szervezeteként, közpénzből működő SuliNova Közoktatás-fejlesztési Kht. kiadványa, kialakul egy kör, amelyben a tankönyvírást, a tételsor készítését és annak ellenőrzését ugyanaz az intézmény és ezen belül azonos személyek végzik.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy - idézem - a kiadvány ingyenes, kizárólag zárt körben, kísérleti, tesztelési céllal használható, másolása, terjesztése szigorúan tilos. Vagyis a SuliNova Kht. kiadványához nemcsak a diákok nem jutnak hozzá, de a tanárok is csak kivételes esetben szerezhetik meg, nyilván akkor, ha szerencsés kapcsolatokkal rendelkeznek, miközben a könyvet megjelentető szervezet, a SuliNova ma uralja Magyarországon az érettségi követelményrendszerének kidolgozását és valamennyi ehhez kapcsolódó szakmai tevékenységet. Ezzel egy időben ugyanez a szervezet a minisztérium háttérintézményeként központi ellenőrzést folytat, központi minőségbiztosítást garantál, és ráadásul tankönyvet ad ki pénzért kiváltságosoknak.
Tisztelt Országgyűlés! Miként lehetséges az, hogy az érettségi anyagául szolgáló ismeretek csak akkor szerezhetők meg, ha valaki kiválasztott helyzetben van, vagy komoly összeget fordít erre? Miként lehetséges az, hogy egy olyan kiadvány, amely más tankönyvekből hiányzó információkat tartalmaz, titkos legyen, amikor elkészítését és kiadását egy közpénzből finanszírozott, a minisztériumhoz tartozó szervezet intézi? Miként lehetséges, hogy a kiadvány összeállítói intézményesen és részben személy szerint is megegyezzenek az érettségi feladatok előírását végző emberekkel?
Tisztelt Országgyűlés! Nemcsak az érettségizőknek, a fiataloknak, családjaiknak és a pedagógusoknak, hanem mindannyiunknak az érdeke, hogy ilyen összeférhetetlenség ne legyen ma Magyarországon az érettségi ügyében.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
(14.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés