DR. VADAI ÁGNES (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hende képviselő úrnak szeretném mondani, hogy a kínzással és embertelen bánásmóddal kapcsolatos nagyon határozott kijelentését illetően én nem tudok arról, de javítsanak ki, én úgy tudom, nem született semmilyen jogerős bírósági döntés erre vonatkozóan. Talán hagyjuk meg az ilyen típusú minősítéseket az arra hivatott szerveknek. A Magyar Köztársaságban a független magyar bíróság, ha vétkeztek állampolgárok, legyenek ők rendőrök vagy arcukat letakaró, kövekkel dobálózó állampolgárok, akkor meg fogja hozni azt a büntetést, amelyet kell. Azt gondolom, hogy addig bánjunk ezzel óvatosan, hiszen viszont is lehetne hasonlókat mondani.

Pettkó képviselő úrnak pedig azt szeretném mondani, már az előbb is mondtam, hogy azért 1987 és 2006 között van egy óriási különbség, képviselő úr. Én nem nagyon emlékszem azokra az időkre, még kicsi voltam, de arra mindenképpen emlékszem a történelmi tanulmányaimból, hogy akkor nem egy demokratikus rendszer volt Magyarországon. 2006-ban egy jogállam volt, és ma is egy jogállam van, amely az együtt, a parlament által megalkotott törvények alapján működik, jól-rosszul, látható, hogy kell rajta csiszolni. Úgyhogy szerintem ezt a típusú vitát ebben le is zárhatjuk, hiszen önök között nyilván van olyan, aki maga is megélte, végigélte azt a '87-es időszakot; én nem tudom, hogy kiket vittek el, kiket hoztak be, nyilván mindenki el tudja mondani. (Dr. Eörsi Mátyás: Mindenkit bevittek!) Mindenkit bevittek, mondja a képviselő úr, nyilván, aki másként gondolkodott, de azért az egy más típusú politikai berendezkedés volt. 2006-ban a Magyar Köztársaságban demokrácia volt.

Jól-rosszul működik, ezen sokat fogunk még vitatkozni. Azt hiszem, hogy azok az ajánlások, amelyeket megfogalmazott nekünk a Gönczöl-jelentés, az ombudsman általános helyettese, mind-mind azt segítik, hogy jobbá tegyük ezt a demokráciát.

Köszönöm szépen.

(20.50)

Forrás: parlament.hu