DR. VADAI ÁGNES (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Megértve Hende képviselő úr felindultságát, el is fogadva azt, hogy ő ezt így látja, hiszen ő, esetleg mondhatnám, a barikád másik oldalán állt. És ezt ne vegye sértésnek képviselő úr, ezt nem így gondoltam, hogy ön személyesen állt, hanem nyilván az a fajta látásmód, amit ön és pártja képviselt a szeptemberi-októberi események kapcsán, az egyfajta látásmód. Mi képviseltünk egy másik fajta látásmódot; megkockáztatom, lehet, hogy az igazság valahol a kettő között van. Szerintem erre kell nyitottnak lennünk.
Azért mondom azt, képviselő úr, hogy a kínzás és az embertelen bánásmód szavak használata az ombudsmani jelentés kapcsán, és nyilván ön csak a rendőrökre érti, hiszen nem érti azokra az állampolgárokra, akiknek azért ott nem mindegyike viselkedett demokratikus normáknak megfelelően - ebben talán egyetértünk. Ott voltak kővel dobálódzó, autókat felgyújtó, mások tulajdonát nem tisztelő, mások véleményét nem tisztelő, másokat a lakásukba beszorító állampolgárok, akiknek egy része szó szerint randalírozott Budapest utcáin. Ezt is a saját szemünkkel láttuk, képviselő úr.
Nem azt mondom, hogy a rendőrök között nem volt olyan, aki ne követett volna el szabálytalanságot. Én azt mondom, képviselő úr, hogy azok a szavak, amelyeket ön megfogalmaz az ombudsmani jelentés kapcsán, nevezetesen, hogy kínozták és embertelen módon jártak el, ez már szerintem túlmegy azon a határon, amit a saját szemünkkel látva minősítő jelzőként használhatunk. Ezt nagyon súlyos vádnak érzem, képviselő úr, amikor ön ezt mondja. Éppen ezért gondolom azt, hogy várjuk meg azt, hogy a bíróság kimondja, hogy volt-e kínzás, kegyetlen, embertelen bánásmód, és még akár más minősítő jelzőket is megfogalmazhat a bíróság.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés