GÁL J. ZOLTÁN, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Asszony! Az üggyel kapcsolatban két megjegyzést engedjen meg! Egyrészt tényállást, mint azt ön jól tudja volt igazságügy-miniszterként, nem vizsgálóbizottságok szoktak megállapítani, tehát, ha önnek bármiféle megalapozott gyanúja van, akkor állampolgárként kötelessége a bírósághoz fordulni. Ez az egyik állítás.

Ellenzéki párt tagjaként viszont joga és lehetősége vizsgálóbizottságot kezdeményezni. Volt olyan kormánykoalíció ebben a parlamentben '98-2002 között, amely az ellenzék által kezdeményezett vizsgálóbizottságokat rendre megakadályozta. Annak a kormánykoalíciónak a Fidesz és az MDF volt a tagja. Ez a kormánykoalíció, az MSZP és az SZDSZ koalíciója nem ilyen.

Viszont van egy ügyrendi bizottsági állásfoglalás, mint azt ön jól tudja, a minisztersége ideje alatt született, amely azt a kezdeményezést, amelyet önök tesznek, legalábbis megnehezíti. Az MSZP-frakció kezdeményezi ennek az ügyrendi bizottsági állásfoglalásnak a felülvizsgálatát, és ha ez megtörténik, akkor ez a kormánykoalíció nem fogja korlátozni az ellenzék jogait, miként azt tette egy korábbi elődje.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu