GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, az elmúlt hatvan évben nem volt példa Magyarországon egy ilyen típusú fagykárra. Ugye, a mi műhelyünk nyitott és szabad, a természet csúnya tréfát játszott velünk, mert egyrészt az enyhe tél jó két-két és fél héttel előrehozta a vegetációt, és a szokásos vagy néha előforduló fagyok így az eddigieknél is sokkal nagyobb kárt tettek. Másrészt példa nélküli az, hogy három éjszaka is mínusz 7 fok fölött volt a fagy. A mi rendelkezésünkre álló technikák, a füstölés és a locsolás, öntözés, permettel való védés 2-3 fokig meg tudják védeni az állományt, de nagyobb védelemre ilyen tartós fagynál képtelenek.

Melyek azok az intézkedések, amelyeken dolgozunk, és szerdán a kormány elé viszek? - ez volt a fő kérdése. Elsősorban a bankokra azért volt szükség, és velük az első megbeszélés, és kérést továbbítani, hogy az ez évi hiteleket ne mondják fel, hiszen azt ők is látják, hogy árbevétel a terület egy részén nem lesz, azaz értékesített termés. Ezért volt ez nagyon fontos.

A másik, hogy dolgozunk a kárenyhítési törvény egy kinyitásán, azaz ezt a törvényt ide fogjuk hozni vissza a parlamenthez sürgősséggel, és ebben majd minden képviselőnek kérem is a segítségét, hogy szavazza meg. Ezzel azt próbáljuk elérni, hogy az állam ne csak a betett összeg erejéig tölthesse fel a kasszát, hanem úgy módosítsuk a törvényt, hogy legalább ennek erejéig töltse fel; de egy kicsit szabadabb kezet kapjunk abban, hogy ebbe az alapba nagyobb összeget tudjunk betenni. Egyébként pedig azt a félreértést elkerülné, amit a gazdák gondoltak, hogy a befizetett összeg nagyságát kapják meg duplán, ezt is szeretnénk elkerülni.

A harmadik ilyen pedig, hogy egy kedvezményes többéves hitelkonstrukciót szeretnénk kidolgozni. Az előterjesztésben ez is szerepelni fog, amely egy kamattámogatásos hitelt jelent. Majd az egy percben, ami rendelkezésemre áll, még elmondanék két dolgot.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu